Rendőrség

Bíróság, kalapács

Terméskővel tört be egy bolti ablakot, majd fakaróval támadt egy autóra Nyúlon

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki ugyanaznap Nyúlon egy terméskővel betörte a bolt ablakát, majd egy másik helyszínen fakaróval egy autó ablakára és motorháztetőjére ütött.

Öltönyös tolvaj fosztotta ki a győri és mosonmagyaróvári irodaházakat

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki – a vád szerint – öltönyben tartott terepszemlét, otthonosan mozgott a helyszíneken, így az általa előzetesen ellopott kulcsokkal, beléptető kártyával ment be irodaházakba, majd onnan több százezer forint értékű dolgokat lopott el. 

Kultúra

Világrekord kísérletre készülnek a magyar citerások

Világrekord kísérletre készülnek a magyar citerások, akik több mint ötszázan gyűlnek össze a tervek szerint május 30-án a Budai Vár Oroszlános udvarában, hogy közösen állítsák fel a legnagyobb citeraegyüttes Guinness-világrekordját.

Egyedi feldolgozásban mutatja be a Bambit a győri Vaskakas Bábszínház

Vasárnap mutatja be a Bambi című előadását a győri Vaskakas Bábszínház, amely ezúttal nem szavakkal, hanem mozgással, tánccal és látvánnyal meséli el az őz felnövéstörténetét – tudatta a bábszínház az MTI-vel.

Negyven fohász a békéért – különleges koncertszínházi előadás Győrben

Április 2-án, csütörtökön 15:00 órától a Egyetemi Hangversenyterem (Zsinagóga) különleges kulturális élménynek ad otthont: a ZSADONS Produkció bemutatja Negyven fohász a békéért című koncertszínházi előadását.