Mentális támasz járvány idejénc

Egyetem Ország

A veszélyhelyzet és a járványról szóló hírek miatt teljesen normális, ha nehéznek és bizonytalannak érezzük a mindennapokat. A pszichológus szerint természetes reakció a félelem és a szorongás, de leküzdhető. A Debreceni Egyetem Klinikai Központjának szakpszichológusa ad praktikus tanácsokat.

– A COVID-19 nem csak egy új típusú vírus, hanem egy új típusú krízisállapot is az emberek számára. Megváltoztatja a korábbi életformákat, ez pedig önmagában is erős stresszforrás. A vírusfertőzéstől való rettegés mellett, mássá válik a napi rutin, a kapcsolattartási, tanulási és munkamódok, sokaknak pedig komoly egzisztenciális nehézségekkel is szembe kell nézniük – sorolja a járvány kapcsán felmerülő kihívásokat Tischler Petra. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusának vezetésével a válsághelyzet feldolgozását segítő tájékoztatót állított össze a KK az egészségügyi dolgozók mentálhigiénés egészségégének támogatása érdekében, emellett egy telefonos krízisintervenciós szolgálatot is létrehoznak.
– Az egészségünkre irányuló fenyegetés olyan félelmet vált ki, amely minden félelem alapját képezi: a halálfélelmet. A kritikus időszakban bármerre fordulunk, minden erre emlékeztet. Ebben a miliőben könnyen felemészti az embert az egészségével kapcsolatos szorongás, ráadásul fokozott érzékenységgel keresi magán a tünetek legapróbb jeleit. A szorongás a veszély, a védtelenség, a kiszolgáltatottság érzésével párosulhat. Mindezek akár pánikjelenséget is eredményezhetnek – fejti ki a szakember, hozzátéve: mindezek természetesek a mentálisan teljesen egészséges embereknél is, ám csak addig, amíg ezek az érzések nem hatalmasodnak el rajtunk túlságosan.

Tischler Petra kitért rá, az aktuális helyzetben növekvő veszély- és tehetetlenség érzésekre válaszként a kontroll iránti vágy jelenik meg az emberekben, szeretnének valami kézzel foghatót tenni biztonságuk érdekében. Erre jó példa az üzletek meggondolatlan megrohamozása. A szorongást két tényező generálja: hogy a veszélyforrás sok szempontból ismeretlen, illetve hogy nem áll rendelkezésünkre ilyen jellegű megküzdési eszköztár, a helyzetet kontrollálhatatlannak éljük meg.

– A higiéniai szabályok betartása, az otthon maradás, a kontaktusok kerülése, a tömegközlekedés mellőzése, vagy éppen a karantén szabályainak betartása sokat segíthet, hogy mentálisan jobban viseljük a járványhelyzet miatt kialakult mentális krízist. Az otthonmaradásnak is meg lehet a pozitív hozománya: befeléfigyelés, a kapcsolatok újra értékelése és a környezetünk ismételt megismerése. A jelenlegi vészhelyzet tehát nemcsak nehézségeket támaszt, hanem felhívja a figyelmet fontos jelenségekre és esélyt adhat arra is, hogy tanuljunk ebből az időszakból – hangsúlyozza a szakember.
Akik közvetlenebb kapcsolatba kerülnek a koronavírussal, azok azonban sokkal összetettebb kihívás előtt állnak.

– A megfertőződés és a megfertőzés terhe hatványozottabban nyomja a vállukat. Akik megfertőződnek, tartsák be az orvosok utasításait, legyenek türelmesek. Akinek hozzátartozójánál diagnosztizálják a koronavírust, az pedig semmiképpen ne kezelje úgy a megbetegedést, mint „halálos kórt”. Támogassa ezzel is az érintettek mentális felépülését is, ha kell, bátran forduljanak szakemberhez – tanácsolja Tischler Petra, aki technikákat is ajánlj a szorongás oldására.

-Törekedjünk a mértékletességre a vírus terjedéséről szóló hírek olvasásával. Ne becsüljük alul magunkat, mivel ellenállóbbak vagyunk, mint gondolnánk. Figyeljünk azokra a tevékenységekre, amelyeknek pozitív hozadéka van ránk nézve, sportoljunk, az étkezésünk legyen kiegyensúlyozott, rendszeres és pihenjünk eleget. A szorongás kezelését segítik a relaxációs módszerek is – ajánlja a szakpszichlógus.
Naponta többször is végezhetünk a feszültségoldását segítő légzőgyakorlatot.

A négyütemű légzés:

1.Tedd az egyik kezed a gyomrodra! Mély belégzés az orrunkon keresztül, ekkor rengeteg levegővel töltődünk fel, és a gyomrunk kidomborodik.
2.A lélegzet benntartása
3.Lassú elnyújtott kilégzés, a gyomrunk besüpped, és beszívódik.
4.Szünet.
Lassan belélegzünk, háromig számolunk, majd kifújjuk a levegőt, miközben szintén háromig számolunk. A légzés 2-3-szori ismétlése segíti a feszültség távozását a szervezetből.

Ezzel az egyszerű módszerrel, amelyet akár játékosan is fel lehet vezetni a gyermekeknek is, mint buborékfújás, sokat segíthetünk. Hasznos relaxációs gyakorlatokat találhatunk a YouTube-on is. Ilyen például az egészség ösvényén című imaginációs gyakorlat, amelyet kifejezetten a koronavírus kapcsán állítottak össze a szakemberek.
A nehézségekkel való szembenézés a krónikus betegek és a pszichés problémákkal küzdők számára különösen nehéz. Az egészséges emberek számára ajánlott technikák használata mellett ők szakemberek segítségét is igénybe vehetik. A lelki, mentális egészség érdekében sok szakember önkéntesként ajánl táv-segítséget. Ilyen szolgáltatásokat gyűjt össze a callforhelp.hu internetes oldal. Az itt felajánlott segítséget bárki igénybe veheti.

Sajtó iroda