Ököl, verekedés

Vádat emeltek a miskolci férfi ellen, aki halálra verte női szomszédját

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen halált okozó testi sértés és kifosztás bűntette miatt, aki az apjával és a házukba érkezett szomszéd nővel együtt italozott, majd amikor kérdésére a nő azt mondta nem vele, az apjával akar aludni, haragjában halálra verte.

Elítélte a Miskolci Törvényszék a gyámügyi ügyintézőt halálosan megfenyegető férfit

Nem jogerősen 1 év 10 hónap – végrehajtásában 4 év próbaidőre – felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte tárgyalás mellőzésével a Szerencsi Járásbíróság azt a férfit, aki azzal fenyegetett meg egy gyámügyi ügyintézőt, hogy megöli – közölte a Miskolci Törvényszék kedden az MTI-vel.

Bíróság, kalapács

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálosan megfenyegetett egy gyámügyi ügyintézőt

A Szerencsi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki nem volt hajlandó elfogadni, hogy négy kiskorú gyermekét nevelőszülőknél helyezték el, ezért megöléssel fenyegette a gyámügyi ügyintézőt.