Rendkívüli intézkedéseket követel az új koronavírus feltartóztatása kutatók szerint

Világ

Az új koronavírus feltartóztatása rendkívüli intézkedéseket követel egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amely az új kórokozót tanulmányozva megállapította, milyen gyorsan képes terjedni.

Ez a tényező segítheti a közegészségügyi hatóságokat a járvány feltartoztatását célzó erőfeszítéseikben.
Az austini székhelyű Texasi Egyetemen folytatott kutatás több mint 450 fertőzött esetét vizsgálva kimutatta, hogy a terjedési láncolatban az esetek közötti idő kevesebb mint egy hét, és a Covid-19 betegek több mint 10 százalékát olyanok fertőzték meg, akiknél még nem jelentek meg a tünetek. Ez az egyik első olyan tanulmány, amelyben a tünetmentes vírusterjesztés arányát vizsgálták – írta a medicalxpress.com.

Az Emerging Infectious Diseases című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban amerikai, francia, kínai és hongkongi szakemberek kiszámolták a terjedési láncolatsorozat intervallumát, azt, hogy mennyi idő telik el az egymást követő esetek között. Hogy ezt meghatározzák, megnézték, hogy két vírusfertőzöttnél – a fertőzőnél és a megfertőzöttnél – mikor jelennek meg a tünetek.

Kimutatták, hogy az átlagos intervallum az új koronavírus esetében Kínában négy nap volt.
Egy járvány terjedése két tényezőtől függ, az egyik, hogy mennyi embert fertőz meg egyetlen eset, a másik, hogy milyen hosszú ideig tart a terjedés egyik fertőzöttről a másikra.

A Covid-19 betegség esetében az utóbbi azt jelenti, hogy a felbukkant fertőzés gyorsan terjed és nehéz lehet megállítani – hangsúlyozzák a kutatók.

“Az ebolát, amelynek az intervalluma több hét, könnyebb feltartóztatni, mint az influenzát, amelynek csak néhány nap az intervalluma. Az ebola felbukkanásakor a járványügyi szakembereknek több idejük volt azonosítani és izolálni az eseteket azelőtt, hogy másokat megfertőztek volna” – magyarázta Lauren Ancel Meyers professzor.

Az adatok azt jelzik, hogy a koronavírus az influenzához hasonlóan terjedhet, ami azt jelenti, hogy gyorsan kell cselekedni és agresszíven feltartóztatni a veszélyt – tette hozzá.

Meyers és kutatócsoportja 93 kínai városból jelentett több mint 450 koronavírus-fertőzéses esetet vizsgált, és az eddigi legerősebb bizonyítékot találta arra, hogy tünetmentes emberek is terjesztik a vírust, ez a preszimptomatikus, vagyis tünetek előtti fertőzés. Tanulmányuk szerint 10 fertőzésből több mint egyet olyan ember okozott, aki nem érezte magát betegnek, de már szervezetében ott volt a vírus.

“Ez bizonyítékul szolgál arra, hogy a széles körű intézkedések, mint az izolálás, a karantén, az iskolák bezárása, az utazási korlátozások és tömeges rendezvények lemondása jogos lehet, a tünetmentes terjesztés határozottan megnehezíti a feltartóztatást” – hangsúlyozta Meyer.