A segítségére siető személynek okozott súlyos sérüléseket a vádlott

Rendőrség

A Győri Fellebbviteli Főügyészség, mint másodfokú ügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a cselekmény súlyosabb minősítését és a büntetés súlyosítását indítványozza abban az ügyben, amelyben a vádlott a segítségére siető férfinak okozott súlyos sérüléseket.

A Veszprémi Törvényszék a 2021. május 12. napján kihirdetett ítéletében a vádlottat súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.

A nem jogerős ítélet szerint a Pápán, az ittassága miatt a forgalmi sáv közepén imbolyogva gyalogló férfira több arra elhaladó személygépkocsiból is rádudáltak. A járdán gyalogló sértett – annak megakadályozása érdekében, hogy a vádlottat elüssék -, odalépett hozzá és kérte, jöjjön le az útról. A sértett azért – hogy lesegítse az útról – a jobb kezét a vádlott irányába nyújtotta, aki azonban a nála jelentősen gyengébb testalkatú, egészségi állapota miatt nehézkesen járó sértett jobb karját, majd jobb csuklóját erőteljesen megszorította és megcsavarta, közel fél percig szorította a sértettnek nagy fájdalmat okozva, aztán a sértettet nagy erővel belelökte az úttest mellett lévő, mintegy fél méter mély vízelvezető árokba. A bántalmazás következtében a sértett többszörös bordatörést és életveszélyes tüdősérülést is szenvedett.

A másodfokú ügyészség szerint a vádlott bűnössége nemcsak (szándékosság formájában) a testi sértés okozására, hanem (gondatlanság formájában) az életveszélyes sérülésre, mint eredményre is kiterjedt, ekként cselekményének minősítése nem súlyos testi sértés, hanem életveszélyt okozó testi sértés bűntette, s a súlyosabb minősítésre figyelemmel a vádlottal szemben kiszabott büntetés súlyosítandó, ezért a börtönbüntetés és a felfüggesztése próbaideje tartamának felemelését is indítványozza a Győri Fellebbviteli Főügyészség.