Már a második oltást kapták meg a nyíregyházi kórházban

Helyi hírek
Koronavírus

Folytatódott vasárnap az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni oltása, többen is voltak, akik most kapták meg a második adag vakcinát a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban.

Az egészségügyi dolgozók közül sokan – köztük Szondi Zita főigazgató is – már az emlékeztető oltást kapták meg vasárnap Nyíregyházán. December 27-én, az első oltási napon 220 egészségügyi dolgozó kapta meg az első oltást Nyíregyázán, a második oltás azonban már a kórház telephelyein – Mátészalkán, Fehérgyarmaton, Nagykállóban – és a kisvárdai kórházban lesz. December 27-e óta nyolc oltóponton több mint 6500-an kapták meg az első oltást, a következő három hétben ezek ismétlőoltását fogják végezni.

Szondi Zita elmondta, tapasztalata szerint nő az oltási hajlandóság, a dolgozóik 60 százaléka már megkapta az oltást, 20 százalék pedig átesett a fertőzésen, így az ő oltásukat még lehet halasztani. Szondi Zita arról is beszélt, az oltás nagyon fontos azért, hogy a betegség súlyos szövődményeit elkerülhessék.

Az MTI fotóján Ress Andrea, a Covid Ambulancia vezető ápolója látható, ahogy megkapja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának második adagját a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban.

(MTI)

Külügyi államtitkár: már egész Európa Kínában áll sorban a vakcináért

Magyar virológus: a kínai vakcinák elmaradottak