Maszkos időközi önkormányzati választás Hajdúszoboszlón

Helyi hírek

Öt településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást. Hajdúszoboszlón a 8. számú egyéni választókerületben lesz képviselő-választás, miután a körzet tavaly októberben megválasztott képviselője januárban lemondott.

A vasárnapi időközi választáson három jelölt indul: egy független, egy a Momentum Mozgalom, egy pedig a Fidesz-KDNP-Hajdúszoboszlói Gazdakör-MI Hajdúszoboszlóért jelöltjeként. A választói névjegyzékben 2597-en szerepelnek.

A helyi választási irodák a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozásáért a szavazóhelyiségekben kézfertőtlenítőt helyeznek el, amelyet a választópolgárok a szavazóhelyiségbe érkezéskor és távozáskor is használhatnak.

A szavazatszámláló bizottságok tagjai maszkot viselnek, és erre kérik a választópolgárokat is. Kérik azt is, hogy ha sorban kellene állni, tartsanak legalább 1,5 méter távolságot a többi várakozótól, valamint vigyenek magukkal tollat a voksoláshoz.

A betegek, a mozgásukban korlátozottak – mint minden választásnál – most is mozgóurnát kérhetnek legkésőbb a szavazás napján 12 óráig a szavazatszámláló bizottságtól.

(MTI)