2030-ig számolja fel az Unió a hajléktalanságot

Európa
  • az elmúlt évtizedben 70 százalékkal nőtt a hajléktalanok száma
  • a hajléktalanság a szegénység egyik legsúlyosabb formája, amelyet szerkezeti, intézményes és személyes kockázati tényezők közösen okoznak
  • a tagállamoknak meg kellene szüntetniük a hajléktalanság büntethetőségét, és egyenlő hozzáférést kellene biztosítaniuk az olyan közjavakhoz, mint az egészségügy, az oktatás és a szociális szolgáltatások

A Parlament kedden egy sor ajánlást fogadott el a hajléktalanság és a lakhatásból való kirekesztettség felszámolására az Unióban.

A Parlamentben 647 szavazattal, 13 ellenszavazat és 32 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás annak a 700 ezernél is több európainak a bizonytalan helyzetére irányítja a figyelmet, akiknek Európában minden éjjel azzal kell szembesülniük, hogy nincs tető a fejük felett. Számuk egy évtized alatt 70 százalékkal nőtt. A képviselők hangsúlyozva, hogy a lakhatáshoz való jog alapvető emberi jog, hathatósabb fellépést várnak a Bizottságtól és a tagállamoktól annak érdekében, hogy Európában 2030-ra megszűnjön a hajléktalanság.

Uniós és tagállami szinten is sok a teendő

A hajléktalanság megszüntetése érdekében a Parlament a tagállamok támogatásának fenntartását és a tagállami lépések jobb nyomon követését, valamint a nemzeti hajléktalanstratégiák uniós keretrendszerének létrehozását várja a Bizottságtól. A tagállamoknak pedig magukévá kellene tenniük a „mindenekelőtt lakhatás”-elvét: az otthon, mint alapvető emberi jog fogalmából kiinduló, innovatív programok jelentősen képesek csökkenteni a hajléktalanok számát.

A hajléktalanok támogatása és visszailleszkedése

Az állásfoglalás egy sor ajánlást fogalmaz meg a tagállamok számára, többek között:

• vállajanak felelősséget a hajléktalanság megoldásáért, foglalkozzanak a megelőzéssel és a korai beavatkozással;

• a bevált gyakorlatok cseréjére van szükség a tagállamok között;

• szüntessék meg a hajléktalanság büntethetőségét;

• biztosítsanak egyenlő hozzáférést az olyan közszolgáltatásokhoz, mint az egészségügyi ellátás, az oktatás és a szociális szolgáltatások;

• biztosítsanak a hajléktalanok speciális igényeit figyelembe vevő, testre szabott támogatást, képzést és programokat a munkaerőpiacra való visszatéréshez;

• javítsák az adatgyűjtés hatékonyságát a hajléktalanság valós mértékének felméréséhez;

• adjanak pénzügyi támogatást azoknak a civil szervezeteknek és helyi szerveknek, amelyek biztonságos helyet nyújtanak a hajléktalanoknak és segítenek a kilakoltatások megelőzésében, különösen a koronavírus-járvány idején;

• hajtsanak végre hosszú távra szóló, a közösségen alapuló, a mindenekelőtt lakhatás-elvén alapuló, integrált nemzeti hajléktalanstratégiát;

• ideiglenes megoldásként biztosítsanak folyamatos hozzáférést a menedékhelyekhez;

• biztosítsák valamennyi érdekelt fél részvételét a hajléktalansággal kapcsolatos stratégia kialakításában; és

• segítsék a szociális vállalkozásokat és az öninnovációs tevékenységeket a hajléktalanok aktív társadalmi befogadásának javítása érdekében.

A Parlament végül felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a hosszú távú uniós költségvetésben és a helyreállítási és reziliencia eszközben található eszközöket használják ki a munkanélküli háztartások foglalkoztatási lehetőségeinek bővítésére és társadalmi visszailleszkedésének segítésére.