Spanyol kormányfő: a nem létfontosságú ágazatok leállnak két hétre

Európa
Koronavírus

Spanyolországban a nem létfontosságú ágazatok leállnak két hétre a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében – jelentette be a spanyol miniszterelnök szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján Madridban.

Pedro Sánchez hangsúlyozta, az intézkedés célja, hogy még tovább csökkentsék az emberek közötti érintkezést, és még többen otthon tudjanak maradni.

Az erről szóló rendeletet vasárnap fogadja el a kormány és március 30-tól április 9-ig lesz érvényben – tette hozzá.
Mint mondta, a húsvéti nagyhét közeledtével ez nyolc munkanapot jelent, amelyet az érintett ágazatok munkavállalói az elképzelések szerint fokozatosan dolgoznak majd le a járvány elmúltával. “Ez az alternatívája az ország teljes lezárásának” – jegyezte meg.

A létfontosságú ágazatok közé tartozik például az egészségügy, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az áruszállítás, az áram-, gáz-, vízellátás, a gyógyszeripar, a telekommunikáció.

Pedro Sánchez kérdésre válaszolva a sajtót is a létfontosságú szolgáltatások közé sorolta.
A spanyol kormányfő beszédében kiemelte: a járvány az Európai Uniót is próbára teszi, amely nem okozhat csalódást polgárainak, Spanyolország pedig egységes és bátor lépéseket vár tőle. “Ez a katasztrófa mindenkit érint” – fogalmazott.

Szavai szerint egyfajta háborús gazdaságra, az ellenállásnak, majd pedig az újjáépítésnek az előmozdítására van szükség. Ismét szorgalmazta egy új Marshall-terv létrehozását a járvány okozta gazdasági károk enyhítésére. “Európának támogatnia kell a gyengébbeket” – fűzte hozzá.

Spanyolországban 832-en hunytak el egy nap alatt az új típusú koronavírus-fertőzés következtében, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 5690-re nőtt.

A spanyol egészségügyi minisztérium adatai szerint a nyilvántartott fertőzések száma 72 ezer fölé emelkedett.
A dél-európai országban két hete szükségállapot van érvényben, amely alapján az oktatási intézmények zárva tartanak és csak meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás miatt lehet kilépni a lakásból.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.