A zöld ügyekről szóló országos előadássorozat első állomása a győri Széchenyi István Egyetemen volt

Egyetem

Elindult a zöld ügyekről szóló konzultációval kapcsolatos országos előadássorozat, amelynek első állomása a győri Széchenyi István Egyetemen volt kedden.

Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az előadását követően újságíróknak elmondta, hogy november végégi lehet kitölteni a kérdőívet a https://zold.kormany.hu/ oldalon.

A kérdőívben 12 kérdés szerepel, amelyek a megújuló energiák, az elektromos közlekedés, a hulladékok és az egyszer használatos műanyagok kérdéskörét járja végig. Megjelenik benne továbbá a szemléletformálás és az illegális szemeteléssel kapcsolatos esetleges szankciók témaköre is – mondta.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a környezetvédelemmel kapcsolatos konzultációval szeretnék felmérni, hogy a kormány által kijelölt irányoknak milyen a társadalmi támogatottsága.

Az országjárás részeként a következő időszakban valamennyi vidéki, majd fővárosi egyetemen ismeretik a konzultációt, hogy hangsúlyosan be tudják vonni a véleménynyilvánításba az egyetemistákat – mondta. Hozzátette:  Magyarország célja az, hogy 2050-re klímasemleges legyen.

Steiner Attila kiemelte, hogy Magyarország a károsanyag-kibocsátás terén az Európai Unió első tíz legjobban teljesítő országa között van, 1990 óta 32 százalékkal csökkent idehaza a károsanyag-kibocsátás mennyisége.

A 2050-re kitűzött cél elérése előtt még hosszú az út, de nincs miért szégyenkeznünk, hiszen több tagállamban például nőtt a kibocsátás a mai adatok szerint – mondta.

“Már zöld úton járunk és ezen az úton szeretnénk a jövőben is járni” – fogalmazott.

Az egyetemeken tartott országos előadássorozat részeként a Zöld Követ Egyesület az aulák standjainál segít az online kérdőív kitöltésében és egyéb szakmai kérdésekben.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük