Kitüntetések a Megye Napján

Egyetem

A Debreceni Egyetem professzor emeritusa és nyugalmazott igazgatója is díjat kapott a Megye Napja alkalmából.

Elismerő díjak adományozásával emlékezett a Hajdúkerület 1699-es megalakulására a megyei közgyűlés Komádiban november 21-én. A testület 16 kitüntető címet adott neves kutatóknak, sportolóknak és művészeknek. Az ünnepi ülésen Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar megyei Közgyűlés elnöke adta át az elismeréseket.

Bocskai István-díjat vehetett át Kozma András, a Debreceni Egyetem professzor emeritusa. Az elismerés azoknak adományozható, akik munkájukkal, társadalmi megbízatásuk kimagasló színvonalú teljesítésével, közéleti tevékenységükkel, több évtizedes munkásságukkal jelentősen hozzájárultak Hajdú-Bihar megye fejlődéséhez, fejlesztéséhez, a megye értékeinek feltárásához és megismertetéséhez. Kozma András 1963-tól a Debreceni Egyetem oktatójaként meghonosította az intézményben az üzemszervezési szakirányú mérnök és a vállalatgazdasági szakmérnök hallgatók mérlegképes könyvelői szintű képzését. Ennek eredményeként a hallgatók a mérnöki, illetve a szakmérnöki oklevél mellett ma már mérlegképes könyvelői képesítést is szereznek. Vezetői tevékenysége során sokat tett az oktatás tárgyi feltételeinek javításáért. Alkotó részese volt a Debreceni Universitas Egyesülés létrehozásában. Mezőgazdasági nagyüzemekkel, pénzintézetekkel fennálló jó kapcsolataira építve, lelkes szervezőmunkával az egyetem oktató-kutató munkáját, a hallgatók továbbképzését, külföldi tapasztalatszerzését támogató alapítványok létrehozását kezdeményezte.

Arany Sándor-díjjal ismerték el Koncz Tibor, az egyetem Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézetének nyugalmazott igazgatójának munkáját. A kitüntetés azoknak adományozható, akik a megye mezőgazdaságának fejlesztésével, az új technológiák elterjesztésével, a termelés hatékonyságát javító kutatásokkal, az agrárium európai uniós csatlakozását elősegítő tevékenységükkel, munkásságukkal hozzájárultak a mezőgazdaságból élők életminőségének javításához. Koncz Tibor a Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaság Tudományi Karán szerzett általános agrármérnök diplomát. Nyugdíjba vonulásáig a Debreceni Tangazdaság és Tájkutató intézet igazgatói teendőit látta el. Hazai szakmai tudományos tevékenysége közül kiemelhető, hogy 1999-től az OMMI Fajtaminősítő Bizottságának tagja, 2004-ben pedig a Vetőmag Szövetség és Terméktanács Elnöksége tagjává választották. Tevékenységével folyamatosan segíti a magas színvonalú agrár-felsőoktatás infrastrukturális és technológiai feltételeinek biztosítását. Eredményes munkájával kialakította az oktatási, kutatási és gazdálkodási tevékenység harmonikus kapcsolatát.

Fotó: hbmo.hu

unideb.hu