Bő húsz éve tartó szurkolóságom egyik mérföldkövéhez érkeztem csütörtökön. Ugyanis abban a pillanatban, hogy kisorsolták a következő körös ellenfelünket, a bécsi Rapidot elhatároztam, hogy én is útra kelek Ausztriába, amennyiben a csapat kiharcolja a továbbjutást az Alashkert ellenében.
Ez sikerült is, így tettestársaimmal egyetemben első külföldi túrám volt a csütörtöki, amiről igyekszem a saját szemszögemből néhány gondolatot megosztani. Elsődlegesen egy ikszet aláírtam volna, vagy legalábbis egy olyan eredményt, amivel valós esélyünk lesz a következő körre, de lefújás után volt némi hiányérzetem.
Megtelt parkolóházak és a rapid városnézés
Az örmények elleni visszavágón a legtöbben már fejben a sógoroknál jártunk, de végül csak sikerült realizálni az oda-vissza ezer kilométeres túránkat az autópályán. Annak ellenére, hogy kicsit később keltünk útnak, mint a klub által szervezett és a szurkolói buszok, az előzetesen kitűzött este hét órás időpont hellyel-közzel teljesítettük. Az is igaz azonban, hogy megálltunk egy párszor, ez néha életmentő volt az elgémberedett testrészeinknek. Az idő rövidsége miatt a Schwedenplatznál lévő szurkolói zónát kihagytuk, más tervünk volt a stadion megközelítésére. Ezek az opciók mire Bécsbe értünk, semmisnek bizonyultak a parkolóházak kijelzőjén kiírt megtelt felirat miatt.
Ezért a GPS-re bíztuk magunkat, hogy segítsen parkolóhelyet vadászni nekünk, de végül a tréfás kedvű szerkezet bevezetett minket a Rapid Wien hazai szurkolói közé, akik gyanúsan méregették az autónkat, de a korábban beígért atrocitások szerencsére elmaradtak. (Ehelyett a piros-fehérek vették be az osztrák fővárost.)
Végül aztán Bécs-külsőn találtunk parkolóhelyet. Így indultunk bő egy kilométeres gyors városnéző sétánkra, amelyn az Allianz Stadion vendégszektoránál ért véget. Utunk során láttuk az Európa házat, Habsburg–Lotaringiai Ferenc Károly főherceg emlékhelyét, és ha még hozzávesszük, hogy autóval elsuhantunk a Schönbrunni kastély mellett is, akkor ez tényleg egy rapid városnézés volt.
Idegenben is otthon
Ahogy beléptünk a Gastefans feliratú kapun, már csak a meccsre koncentráltunk, amitől egy labirintusszerű korlát és az ilyenkor szokásos motozás választott el minket. Előtte azonban még elhelyeztünk egy-két matricát, hagyva némi emléket ott jártunkról. A vendégszektorba belépve előzetesen is arra számítottunk, hogy a felsőbb részeknél találunk majd helyet tökéletes panorámával.
A vendégszurkolók létszáma egyként bőven ezer fő felett volt, a hangulatra – mint írtuk is korábban – nem lehetett panasz. A lokisták társaságában diósgyőri, dunaújvárosi és a bielefeldi szurkolók is tiszteletüket tették az eseményen, amiért mindenképpen nagy respekt jár nekik. A túloldalon pedig – a várakozásoknak megfelelően – a fővárosi zöld-fehérek ápolták legendás barátságukat a hazai táborral. Ezért aztán különösen pikáns összecsapásra volt kilátás a lelátói rigmusok viszonylatában is. Hallhattunk is több, a Loki-Fradin elhangzó örökzöldet – ezt a hazai publikum hangos füttyszóval jutalmazta.
Megúsztuk az elejét majd jött egy Dzsudzsák-kapufa
Az észak-ír Robert Hennessy sípjele előtt már tisztában voltunk azzal, hogy Srdjan Blagojevic nagy meglepetésre vélhetően taktikai megfontolásból Oliveirának ad játéklehetőséget a legutóbbi meccsen remeklő Domingues helyett. Ezt leszámítva gyakorlatilag az alap kezdőnk futott ki a hütteldorfi gyepre. A 11. percben még akadt egy kis gubanc Grüll kellemetlenkedése és Seidl lövése nyomán a védő harmadunkban, de Megyeri megoldotta.
Majd remek labdakihozatalok után egyre többször sikerült veszélyt teremteni a bécsi zöldek tizenhatosa előtt. Ezt nehezen viselték el a hazaiak, a szigetországi bíró így sárga lappal jutalmazta Querfeld és Seidl megmozdulását, míg nálunk Oliveira kapott egyet a ráadásban. Vissza a találkozóhoz: a 18. percben Dzsudzsák egy Szécsi által kiharcolt szabadot tekert a kapufára, és hajszálon múlt, hogy bevegye a Loki Hedl kapuját. Válaszcsapásként a legveszélyesebb hazai játékos Burgstaller bombázott a Loki kapujára, de Megyeri nagy nyújtózással útját állt a bőrgolyónak. A korábbi Schalke-csatárnak egyébként volt egy kezezés miatt érvénytelenített gólja is. Az első félidőt szerencsére megúsztuk kapott gól nélkül, és ez volt a legfontosabb.
A szünetben hirtelen ötlettől vezérelve kipróbáltam az osztrák habos vizet repohárban egy hot-dog társaságában. Meglepően hamar kiszolgálták az embert, így még a 12 eurós cechet is szívesebben kifizeti az ember, mintha fél órás várakozás előzte volna meg.
Kiziridisz meccslabdája, ha pontosabb…
A második félidőben érezhetően másabb intenzitással léptünk pályára, és hiába volt Kuhn révén egy lövése a Rapidnak, nem lenézve őket, de ellőtték az összes puskaporukat. Jobbára a hazaiak térfelén folyt a játék, így az osztrák rekordbajnok számtalan alkalommal védekezni kényszerült, A hajrában két újabb sárga lapot gyűjtöttek be Cvetkovic és Kerschbaum révén. A 61. percben a DVSC vezetőedzője cserékre szánta el magát. Előbb Dominguest, majd Bárányt és Kiziridiszt is csatába küldte. Utóbbi két focista koprodukciójából alakult ki a Loki második legnagyobb helyzete, ami a görög kapufájával ért véget a 80. percben. Ha pontosabban céloz, vagy leadja a még jobb helyzetben lévő Dzsudzsáknak a hellén szélső. Itt tényleg néhány centin múlott csak, hogy a vendégtábor talpra ugorjon.
A Loki-gól végül nem jött össze, de teljesült a vágyunk, és bőven lesz tétje a jövő heti visszavágónak. A lefújás után büszkék voltunk a csapatra, így hálából elénekeltük nekik a magyar himnuszt.
Zárásnak
Még nem dőlt el semmi! Ha ugyanilyen összeszedetten játszik a Loki a Nagyerdőn is, akkor meglehet a hőn áhított siker. Ehhez viszont szükség lesz a nézőkre is! Legyen teltház!
A hazautunk a rendfenntartó erők óvatossága miatt némileg elhúzódott, de végül különösebb probléma nélkül sikerült magunk mögött hagynunk Bécset. Az A4-es autópályán baleset miatt volt még egy kis kényszerpihenő, de végül – már bőven napfelkelte után – épségben hazaértünk .
Egy szó, mint száz: soha rosszabb első idegenbeli túrát!
– Faragó László –
A Lokomotív Blog videós beszámolója:
