Fucsovics Márton

Fucsovics nem jutott főtáblára a metzi tenisztornán

Sport

Fucsovics Márton nem jutott főtáblára a Metzben zajló 534 ezer euró (216 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 91. magyar éljátékos – három nappal a Davis Kupa vilniusi osztályozóján az ukránok felett aratott 3-1-es győzelmet követően – Harold Mayot (263.) búcsúztatása után a selejtező második körében a szintén francia Gregoire Barrere-rel csapott össze.

A hétfői találkozón az ATP-rangsorban 167. ellenfél 2:2-nél elvesztette az adogatását, majd visszabrékelt, a 30 éves Fucsovics pedig 4:5-nél szettlabdát hárított. Két gémmel később, 5:6-nál már nem sikerült neki ugyanez, így 66 perc elteltével szetthátránybe került. A második játszma váratlanul nagyon simán alakult, Fucsovics mindössze egyetlen gémet nyert – 0:3 után szépített -, és nem tudta megnehezíteni riválisa dolgát.

A kvalifikáció másik magyarja, Piros Zsombor (160.) a háromszoros Grand Slam-bajnok, 37 éves svájci Stan Wawrinkával (284.) találkozik a főtáblára jutásért.

Eredmény, selejtező, 2. forduló:
———————————
Gregoire Barrere (francia)-Fucsovics Márton (3.) 7:5, 6:1
később:
Piros Zsombor-Stan Wawrinka (svájci)

(MTI)