A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik a baleset okozását követően a sértettnek nem nyújtottak segítséget, hanem elhagyták a helyszínt.
A vádirat szerint a három férfi 2026 januárjában, reggel közlekedtek a Sopront elkerülő autóúton. A 30 éves sofőrt korábban a bíróság már eltiltotta a közúti járművek vezetésétől, így nem vezethetett volna. Ráadásul a gépkocsit kimondottan javításra vette át, azt közlekedésre nem használhatta volna. A vádlottal utazott két társa.
A terhelt vezetés közben az utastérbe leesett telefonját próbálta meg felvenni, emiatt áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő járművel. Az ütközéstől a vétlen jármű lesodródott a vízelvezető árokba és a tetejére borult, vezetője súlyosan megsérült.
A három terhelt ki tudott szállni, de nem mentek segítséget nyújtani a sérült sofőrnek, a balesetről a hatóságot sem értesítették, hanem a helyszínről eltávoztak.
A járművet vezető vádlottal szemben az ügyészség minősített segítségnyújtás elmulasztása, közúti baleset gondatlan okozása, eltiltás hatálya alatti járművezetés és jármű önkényes elvétele miatt emelt vádat. Vele szemben, a halmazati szabályokra figyelemmel négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy az elkövetőt a bíróság határozott időre tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.
Két társa ellen segítségnyújtás elmulasztásának alapesete miatt emelt vádat az ügyészség, velük szemben két évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.
(ugyeszseg.hu)