Többszörösen minősülő emberölés bűntette és kapcsolati erőszak bűntette miatt jogerősen 18 év fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy férfit, aki több késszúrással megölte feleségét – tájékoztatta a táblabíróság döntéséről a Győri Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-t.
Az ítélőtábla – egyetértve a fellebbviteli főügyészség indítványával – helybenhagyta az első fokon eljáró Győri Törvényszék határozatát.
A bíróság mindemellett kizárta a férfit a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.
A hajléktalanszállón élő vádlott 2017-ben ismerkedett meg a sértettel, akivel összeházasodtak. A férfi ezután ittas állapotban rendszeresen kiabált a sértettel, előfordult, hogy a mozgásában korlátozott nőt bántalmazta is, aki elmenekült a lakásból, az éjszakát a ház folyosóján töltötte.
A nő nem mert segítséget kérni, de a szomszédok, akik hallották a veszekedéseket, több helyen is bejelentést tettek. A polgármesteri hivatal levélben szólította fel a vádlottat, hogy fejezze be a lakók nyugalmát zavaró viselkedést, különben a bérleti jogviszonyát felmondják.
Emiatt a házastársak 2023. május 18-án este ismét veszekedtek. A nő közölte a vádlottal, hogy rendőrségi ügy is folyamatban van. A férfi erre egy 16 centiméter pengehosszúságú késsel kétszer mellkason szúrta a nőt, aki a helyszínen meghalt.
A vádlott másnap reggel a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon feladta magát.
A Győri Ítélőtábla döntésének indoklása szerint a családon belüli erőszakos bűncselekmények gyakoriak, ezért nem enyhítette a kiszabott büntetést.
(MTI)