Nem tudta eladni az aranynak mondott gyűrűt a győri férfi, ezért törni-zúzni kezdett a belvárosban

Rendőrség

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 20 éves férfi ellen, aki Győr belvárosában garázdálkodott azért, mert nem tudta eladni az aranynak mondott gyűrűjét.

A vádirati tényállás szerint a férfi idén tavasszal egy győri ékszerboltban értékesíteni szeretett volna egy gyűrűt. Az üzlet alkalmazottja azonban megállapította, hogy a gyűrű nem nemesfémből készült, így a felvásárlást megtagadta. Ezen a férfi annyira felháborodott, hogy azzal fenyegette meg az eladót, hogy „visszajön és kirabolja az aranyait”, majd felszólításra távozott az üzletből.

Ezt követően az utcán megrongált két térkődarabokkal nehezített vázát: az egyiket felvette és eldobta, a másikba kétszer is belerúgott. Mindkét váza összetört, összesen kb. 10.000 forint kár keletkezett.

A vádlott ugyan a cselekményt követően távozott a helyszínről, azonban oda még kétszer visszament. Második alkalommal a becsmérlő magatartását a szomszédos üzlet egyik alkalmazottja fékezte meg, harmadik esetben pedig feltartóztatták és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották a férfit.

Az ügyészség a férfit garázdaság vétségével vádolja. A bűncselekményt a férfi a korábban fogolyszökés bűntette miatt kiszabott próbára bocsátás hatálya alatt követte el, így vele szemben halmazati büntetést kell alkalmazni.

A nyomozást az ügyben a Győri Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.