Volt139 millió forintnyi vagyont szereztek vissza egy drogbandától a rendőrök

Rendőrség

Egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet április közepén történt felszámolása után a nyomozók a bűncselekményekből szerzett 139 millió forintnyi vagyont is visszaszerezték a gyanúsítottaktól – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy április 15-én összehangolt bűnügyi művelet kidolgozásával csaptak le a rendőrök az elkövetőkre a Terrorelhárítási Központ közreműködésével.

Az akcióban mintegy 250 millió forint feketepiaci értékű drogot, 80 kilogramm marihuánát, 3 kilogramm amfetamint és 0,6 kilogramm kokaint foglaltak le.

Május 12-én a rendőrök több helyszínen 139 millió forint értékben foglaltak le három gyanúsítotthoz kapcsolható – a bűncselekmények elkövetéséből származó – vagyonelemeket, vagyis műszaki cikkeket, ékszereket, személygépkocsikat, quadot, valamint kondicionáló gépeket, és zár alá vettek több ingatlant is – áll a közleményben.