Szurkálás egy győri lépcsőházban

Rendőrség

A rendőrök három órán belül elfogták azt a 48 éves budapesti férfit, aki egy belvárosi társasházban ollóval többször megszúrt egy lakót.

A rendőrségre 2021. április 2-án 12 óra 38 perckor bejelentés érkezett, hogy Győr belvárosában, egy társasház lépcsőházában két férfi összetűzésbe keveredett, majd egyikük leszúrta az ott lakó személyt.

A kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy vélhetően ittas állapotban lévő férfi több lakásba – késélezési munkák elvégzését ígérve – becsengetett, amit a lakók nehezményeztek. Ekkor a házalót a lakóház elhagyására szólította fel egy 64 éves férfi, amelyet ő nem akart teljesíteni. A két férfi előbb szóváltásba keveredett egymással, majd dulakodás alakult ki közöttük, amelynek során a házban élő személyt három alkalommal – különböző testtájékain – egy ollóval megszúrta a betolakodó, majd a helyszínről eltávozott.

Ugyanazon a napon, 15 óra 32 perckor ismét bejelentés érkezett a rendőrségre, amely szerint Győrben, a Török István utcán lévő társasházakban egy férfi járja a lakásokat és erőszakosan viselkedik az ott lakó személyekkel szemben.

Az egyenruhások a bejelentést követően – a Győri Városrendészet munkatársaival közösen – megjelentek a helyszínen, és a korábbi testi sértés elkövetőjéről rendelkezésükre álló személyleírás alapján – egy társasház lakásában – elfogták a férfit, és megállapították, hogy valóban ő követte el a belvárosi szurkálást.

A 48 éves R. Jenő budapesti lakost a járőrök a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol őt a nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérlete alapos gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.