Felháborodott a vezető, hogy kikanyarodtak elé, ezért megelőzte, és befékezett a sértett előtt

Rendőrség

A vád szerint az 51 éves férfi 2020 decemberében olyan mértékben felháborodott egy közlekedési konfliktust követően, hogy a sértett megelőzését követően hirtelen fékezett előtte, és a két jármű összeütközött.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint az 51 éves terhelt 2020 decemberében, az ünnepek között közlekedett járművével Győr külterületén, a védett úton úgy, hogy járművében egy utas is ült. Haladásuk során egy kereszteződésben a 45 éves sértett nő az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére kihajtott a vádlott által vezetett jármű elé, akinek emiatt csökkentenie kellett tempóját.

A férfi ezen úgy felháborodott, hogy forgalomtól elzárt területen a sértett előzésébe kezdett, majd mellé érve átnézett a másik autóba, amelyben a sértett 14 éves gyermeke is utazott. A sértett nő ekkor kézjelzésekkel provokálta a terheltet, akiben ettől csak nőtt az indulat, ezért az előzést úgy fejezte be, hogy hirtelen, és fékezve tért vissza a saját sávjába a sértett elé, hogy megállásra kényszerítse. A nő félrehúzódva, egy betonoszloptól egy méterre tudott megállni úgy, hogy a két jármű így is összeütközött. A terhelt ezután autójából kiszállva, kiabálva vonta felelősségre a nőt. A baleset során személyi sérülés szerencsére nem történt.

A vádlott ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat. Vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt a bíróság tiltsa el a járművezetéstől.

A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.