Négy nőt és két férfit keres a rendőrség, akik élelmiszert és kozmetikai termékeket loptak egy budapesti üzletből.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága 01100/763/2019. bűnügyi számon lopás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint négy nő és két férfi 2019. március 26-án 8 óra 45 perckor, majd 13 óra 15 perc körül Kőbányán, két alkalommal is élelmiszereket és kozmetikai termékeket loptak egy Hungária körúti boltból.
Az egyik nő 55-60 év körüli, szőke hosszú hajú, molett testalkatú, aki a bűncselekmény elkövetésekor kék felsőt, fekete szoknyát és bézs mellényt viselt.
A másik nő 25-30 év körüli, vékony testalkatú, szőke hajú. A bűncselekmény elkövetésekor zöld dzsekit viselt.
A harmadik nő 30-35 év körüli, normál testalkatú, hosszú fekete hajú. A bűncselekmény elkövetésekor fekete- fehér táskát, kék farmert, sötét kabátot viselt.
A negyedik nő 50 év körüli, molett testalkatú, szőkés- vörös hajú. A bűncselekmény elkövetésekor kék táskát, bézs nadrágot és sötét kabátot viselt.
A férfi 30- 35 év körüli, erős testalkatú, aki a bűncselekmény elkövetésekor kék baseball sapkát, piros pulóvert és sötét nadrágot viselt.
A másik férfi 40 év körüli, vékony testalkatú, aki a bűncselekmény elkövetésekor sötét kabátot viselt.
A feltételezett elkövetőkről felvétel készült.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható nőket és a férfiakat felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatosan információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett hívja a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámát, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikét.