A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 12 személyt fogtak el, közülük 8 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 4 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 16 személyt állítottak elő, ebből 4 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 súlyos, 1 pedig könnyű sérüléssel végződött.