A Gyurcsány-korszakban elvettek a nyugdíjasoktól egy havi nyugdíjat, a mostani kormány viszont a koronavírus-járvány és a háború ellenére sem vett el “egyetlen fillért sem” az idősektől – jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Orbán Viktor azt mondta, szeretné, ha az ország érezne némi büszkeséget amiatt, hogy háborús időkben is képesek vagyunk arra, hogy a nyugdíjasok biztonságát fenn tudjuk tartani.
Emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010-ben megállapodott a nyugdíjasokkal arról, hogy a nyugdíjak értékét megőrzi. A kormány emellett visszaépítette a 13. havi nyugdíjat is, amit elvettek a nyugdíjasoktól a Gyurcsány-korszakban – tette hozzá.
A kormányfő elmondta, a novemberi nyugdíjemelés beleépül a nyugdíjba, januártól úgy állapítják meg a nyugdíjemelést, hogy ezt a megemelt összeget veszik figyelembe.
A magyaroknak az ukrajnai háborúval kapcsolatban nem igazuk van, hanem igazuk lesz – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Kijelentette azt is: a Nyugat nem végezte el a józan mérlegelést a kérdésben.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a konfliktust el kell szigetelni. A nyugati országok ugyanakkor globalizálni kívánják azt – mutatott rá.
Orbán Viktor kijelentette: egy háborúba akkor lehet beszállni, ha meg tudod mondani, mi a célod, és milyen eszközökkel fogsz élni. Ha nem így van, a politika a végén nem tud elszámolni az emberéletekkel – emelte ki.
Magyarország minden vállalást teljesített, de Brüsszel nem akarja ideadni a pénzt, “és kínban fogant, időnyerési célból föltett kifogásokkal él” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A kormányfő kifejtette: a brüsszeli bürokraták a lengyel választások eredményére várnak, “a brüsszeliek szeretnék megbuktatni a lengyel kormányt”, és baloldali kormányt szeretnének Lengyelországban. Mindent meg is tesznek ennek érdekében, “nem tudjuk, hogy sikerrel járnak-e” – mondta.
Kiemelte: október közepén van a választás, és abban reménykednek Brüsszelben, hogy ha baloldali kormány jön, akkor Magyarország majd egyedül marad, és “könnyebben elbánnak velünk”. De ha marad a konzervatív kormány Lengyelországban, akkor a két ország egymást mindig meg fogja védeni, és akkor viszont Brüsszelnek kell engednie – hangsúlyozta Orbán Viktor.
A migráció rossz dolog, veszélyes dolog, bűnözéssel, terrorcselekményekkel, civilizációk, különböző életfelfogást valló embercsoportok közötti összeütközéssel jár – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A kormányfő kiemelte: ez hosszú ideig lehetett hipotézis, de mióta a migráció “ilyen invázióvá vált” 2015 óta, és napi tapasztalatok, tények állnak rendelkezésre, “ez nem föltételezés, hanem tény”. Bűnözés, erőszak, együttélési képtelenség, konfliktusok, amelyeket nem tudunk kezelni – sorolta.
Hangsúlyozta: Magyarország ezt el akarja kerülni, és különböző okokból – ezek között a magyar kormány bátorsága is szerepel – meg tudtuk védeni eddig magunkat a migrációval szemben. Ráadásul úgy, hogy e tekintetben a politikában nincs egység, a baloldal migrációpárti – jelentette ki.
Úgy fogalmazott, “ha meg akarod magad védeni a migrációval szemben, ne engedd be a migránsokat”, vagyis “csak olyan embert engedj be a saját országod területére, aki kérelmet nyújtott be előzetesen, azt te elbíráltad, és pozitív választ adtál”.
Az idei év az infláció letörésének, 2024 pedig a gazdasági növekedés visszaépítésének az éve lesz – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
Orbán Viktor azt mondta: a jegybanknak “beletörött a bicskája” az infláció elleni küzdelembe, de erről nem a jegybank tehet, mert “neki csak bicskája van, az infláció meg fává nőtt”.
Ide fejsze kell, az pedig a kormánynál van, ezért át kellett venni az infláció elleni küzdelem feladatát – fogalmazott.
Hozzátette: a kormánynak sikerülni fog elérni azt a célját, hogy 2023 legyen az infláció letörésének az éve, hiszen 10 százalék alatt lesz az infláció az év végén.
A kormányfő értékelése szerint eközben megkezdődött a bérek emelkedésének folyamata, szeptemberben már biztosan jobban nőttek a bérek, mint az árak, és a harmadik, illetve a negyedik negyedévben a gazdasági növekedés is pozitív tartományban lesz.
Hangsúlyozta: megvan a remény arra, hogy 2024 a gazdasági növekedés visszaépítésének az éve lesz.
(MTI)