Változik a járványadatok közlése

Ország

Keddtől változik a koronavírus-járvány magyarországi adatinak közlése, látható lesz az elhunytak kora, neme és krónikus alapbetegsége(i) is, a technikai átállás miatt néhány órára a www.koronavirus.gov.hu honlap nem lesz elérhető – közölte a Koronavírus Sajtóközpont. A beazonosított koronavírus-fertőzöttekről hamarosan megyei adatokat is közölnek.
Az elhunytakról szóló adatközlés informatívabb lesz, mert kiolvasható lesz belőle, hogy a koronavírus-fertőzés mely korosztályra és milyen krónikus alapbetegségek esetén a legveszélyesebb. Egyúttal nyomon követhető lesz az is, hogy az elhunytak közül hányan vannak olyanok, akiknek halála úgy következett be, hogy nem volt ismert krónikus betegségük.

Összességében tehát átláthatóbb lesz, hogy az elhunytak közül hányan ismert krónikus betegek, akiknek állapotát súlyosbította a koronavírus-fertőzés és hányan magában a koronavírus-fertőzés okozta vírusos tüdőgyulladásban hunytak el, ismert krónikus betegség nélkül.

A beazonosított koronavírus-fertőzöttekről hamarosan megyei adatokat is közölnek. Egyúttal felhívták a figyelmet arra, hogy a tényleges koronavírus-fertőzöttek száma akár a többszöröse is lehet a beazonosított koronavírus-fertőzötteknek, hiszen már a járvány csoportos szakaszában járunk, ezért is fontos az ajánlások és a kijárási korlátozások betartása.

492 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb több krónikus betegséggel küzdő beteg

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 492-re nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb több krónikus betegséggel küzdő 59 éves beteg. Az elhunytak száma ezzel 16 főre nőtt. Emellett 34 főről 37 főre nőtt a gyógyultak száma is.

A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. A beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek. A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, az maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be az ajánlásokat és a kijárási korlátozásokat. Ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik, a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb, ezért a atóságok nyomatékosan kérik az időseket, hogy maradjanak otthon, és a bevásárláshoz kérjék hozzátartozóik vagy az önkormányzat segítségét.