Szeged, fotó, fotókiállítás, Schmidt Andrea, kiállítás, Somogyi könyvtár

Időutazás – kiállítás nyílik az egykori szegedi sajtófotós, Schmidt Andrea képeiből

Kultúra

A Délmagyarország egykori fotóriporterének, Schmidt Andreának az alkotásait csodálhatja meg a közönség január 18-a és február 27-e között Szegeden, a Somogyi-könyvtárban. A kiállításban többek között portrékból és szemet gyönyörködtető tájképekből látható válogatás. A tárlatot  Kisimre Ferenc író, újságíró nyitja meg ma, január 18-án, 17 órakor. 

„A Délmagyarország napilapnál, mint fotóriporter és fotórovat vezető dolgoztam 33 évet. A feladatom igen változatos és kihívásokkal teli volt. Itt eltöltött időre csak azt tudnám megemlíteni, hogy mindig sok kreativitást igényelt és kitartást a kollégákhoz pedig szoros baráti kapcsolat fűzött” – idézte fel a művész alkotásai kapcsán pályája kezdetét.

Elmondta: idehaza és külföldön is több önálló kiállítása volt már.

“A Magyar Sajtófotó Pályázaton is részt vettem, ahol díjat is nyertem. Legutóbb a 40 év fotói – Magyar Sajtófotó Kiállítás 1981–2021 című kiadványban jelentek meg munkáim, ami az 1981– 2021. évi magyarországi történéseket foglalja össze. Találkoztam politikusokkal, írókkal, hétköznapi hősökkel és sportolókkal. Ők mind valamit megmutattak nekem amire büszkék lehetünk” – mondta Schmidt Andrea, fotóművész a kiállítás kapcsán.

(Somogyi-könyvtár)

Fotó: Frank Yvette