Apokalipszis vagy valami jónak a kezdete – Bemutat a Finálé

Kultúra

Az online univerzum demoralizáló folyamatai, a „tudatipar” inspirálta Pass Andrea legújabb darabját, a Finálét, amely idén februárban jutott el a munkabemutatóig a Csokonai Színházban, holnap pedig Budapesten debütál a Jurányi Házban. A történet pixelei a legendás sztárpedagógus, Káldi Helga bukása és tanítványa, a kilenc éves Pál Berci rejtélyes halála köré szerveződnek. A mozaikokat olykor különös, máskor középszerű közszereplők tologatják kedvük szerint, miközben könyörtelenül peregnek az idő TikTok másodpercei, megalkotva az örök jelen szédületét.

 

A Finálé című előadás, ahogy a címe is jelzi, egy végállapotot mutat meg, a darab szereplői egy szimbolikusan is értelmezhető történeten keresztül jutnak el egy „mentális végpontra”. Hogy ezután az apokalipszis következik vagy valami jónak a kezdete, még nem tudni. „A dráma már szinte elkészült, mikor olvastam egy interjút Gulyás Mártonnal, aki nevén nevezte azt a jelenséget, amiről a darab szól: »tudatipar«, ami azért jött létre, hogy normalizáljon olyan társadalmi igazságtalanságokat és egyenlőtlenségeket, amik a termelési rendszerünknek köszönhetők, és így intenzíven befolyásolják társadalmunk működését. Az előadást eredetileg 2020. decemberében mutattuk volna be, bízunk benne, hogy a vírus megkímél minket, és ezúttal eljutunk a premierig” − ajánlja a darabot a rendező, Pass Andrea.

A debreceni bemutató november 16-án lesz látható.

 

Fotó: Bartha Máté