Szeged, Szegedi Nagyállomás, vasútállomás, vonat, MÁV, vasút, utazás, közlekedés

MÁV: megkezdődött a győri vasútvonal felújításának 3. üteme

Helyi hírek

Megkezdődött szombaton a győri vasúti fővonal felújításának 3. üteme: Szárliget és Biatorbágy között az egyik vágányon megindult a forgalom, a nemzetközi vonatok ismét Budapestig közlekednek és onnan indulnak – közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.

A Szárliget és Biatorbágy közötti pályarekonstrukció legösszetettebb, második fázisa – amelynek idején ezen a szakaszon az elmúlt hetekben ideiglenesen csak tehervonatok közlekedhettek – pénteken véget ért.

Azt írták, a szakértők a bal vágány forgalomba helyezési eljárását befejezték, így szombaton ezen a vágányon már megindult a részleges forgalom, és megkezdődött a győri fővonal felújításának harmadik, befejező üteme, amely december 9-ig tart.

A Székesfehérvár és Komárom közötti 5-ös vonalon visszaállt az alapmenetrend, újra közlekednek a személyvonatok.

Szombattól, a felújítás 3. üteme idején a jobb (Győr irányú) vágányon zajlik az átépítés egyvágányú forgalom mellett, ezért menetirányonként és óránként – a tehervonatokon kívül – csak egy-egy személyszállító vonat haladhat át az érintett szakaszon.

A nemzetközi vonatok és egyes reggeli csúcsidei és délutáni, esti személyvonatok és G10-es járatok ismét teljes útvonalukon, Budapestig közlekednek, illetve onnan indulnak. Ezek esetében 10-30 perccel hosszabb menetidőkre lehet számítani.

Az S10-es vonatok csak a Déli pályaudvar és Biatorbágy (éjszakánként Budaörs), illetve Szárliget és Győr, az S12-es járatok pedig csak Tatabánya és Oroszlány között járnak. Az InterCity-k csak Tatabányáig közlekednek és onnan fordulnak vissza Győr, illetve Sopron, Szombathely felé. A köztes szakaszon a már megszokott pótlóbuszokat lehet igénybe venni.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a külföldről érkező nemzetközi vonatok késése miatt a közlekedés kevésbé lesz kiszámítható, ezért kiemelten ajánlják a vonatok követését a MÁV-applikáció térképes felületén, valamint a mavcsoport.hu oldalon.

A módosított menetrendek a társaság online felületein (MÁV-app, ELVIRA) már elérhetők.

(MTI)