Centenáriumi táblát avattak Nyírszőlősön

Helyi hírek

Alapításának századik évfordulóját ünnepelte Nyírszőlős, a település első lakói szláv telepesek voltak. Nyírszőlős korábban Kótajhoz tartozott, majd 1922-ben vált önálló településsé. De ez csak 1973-ig tartott, amikor Nyíregyházához csatolták, és azóta a város része.


A centenárium tiszteletére emléktáblát avattak a városrész iskolájának falán. A közelmúltban Nyírszőlős és Nyíregyháza között kerékpárút épült, ami még jobban összeköti Nyíregyházával. A pénteki centenáriumi rendezvényen Jászai Menyhért alpolgármester köszöntötte a legfiatalabb, illetve a legidősebb ünneplőt, valamint az alapító leszármazottját is, zárásként pedig egy százszeletes tortát is felszolgáltak a vendégeknek.

„Tirpákok, felvidékről érkezett szlovákok, ruszinok, sőt, galicei lengyelek is jöttek ide. 1919-ben az első világháború végén, amikor szörnyű körülmények voltak, akkor már megfogalmazódott Brezina András és társaiban az az igény, hogy Nyírszőlős önálló község legyen. Akkor még a Kótajiszőlők elnevezéssel, Kótaj község határában lévő településnek számított Nyírszőlős. Nem voltak könnyű helyzetben a nyírszőlősi alapító atyák, mert nagyon nehéz időszak következett. A Trianon utáni évek nagyon nagy traumát jelentettek, mérhetetlen ínséggel jártak, aztán jött a világgazdasági válság, de Nyírszőlős fejlődése mégis példamutató és töretlen volt” – mondta beszédében dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.