Családi program Debrecen meghatározó gimnáziumával

Helyi hírek

A Tóth Árpád Gimnázium nevében várják az intézmény volt, jelenlegi és leendő diákjait egy nosztalgikus hangulatú délutánra.
Arra bátorítják a látogatókat, hogy egy – egy „TÁG-os kép” segítségével járuljanak hozzá a hatalmas fotó montázs elkészítéséhez.

A délután folyamán bemutatkoznak az iskola tehetséges diákjai, interaktív foglalkozásban vehetnek részt az idelátogató gyerekek és lesz egy kis meglepetés is!

Olyan egykori „TÁGos–celebekkel” is találkozhatunk majd, akiket az egész ország ismer.

Megtiszteli a nosztalgia délutánt közreműködésével Mohai Gábor Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Kazinczy- és Radnóti díjas rádiós – televíziós bemondó, előadóművész. Ide várjuk Bokor Attilát, az 56 csepp vér című musical film rendezőjét, a 70–es, 80–as évek híres zenekarának, a Color együttesnek alapító tagját, valamint Bíró Gergő ismét gyönyörű népdalcsokorral ajándékozza meg az idelátogató vendégeket.

Az idén 50 éves Debreceni Virágkarnevál egyik díszvendége Polgár Sándor, a Tóth Árpád Gimnázium címzetes igazgatója, ’66-os Virágkarnevál szervező bizottságának tagja.

A debreceni Tóth Árpád Gimnázium létrejöttétől kezdve mintegy harmincöt éven keresztül állt az intézmény élén. Iskolavezetői működésével, emberi és szakmai tisztességével példa nélküli köztiszteletet vívott ki magának. 1998-ban Debrecen Város Pro Urbe Díját vehette át 70. születésnapja alkalmából, életműve elismeréseként.Tagja volt az első Debreceni Virágkarnevál szervezőbizottságának, majd közreműködött további 20 virágkocsi indításában.

A 60 éves TÁG promo videója: https://www.youtube.com/watch?v=3BBc5uXRHa8