Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerint a bíróságoknak nyitottnak, ügyfélbarátnak és szolgáltatónak kell lenniük. Handó Tünde erről kedden, a Debreceni Járásbíróság új épületének bokrétaünnepségén beszélt.
Az igazság, az igazságosság az, amelynek mindenkinek alá kell vetnie magát, aki ide belép, ügyfélnek, bírának egyaránt – mondta Handó Tünde az új bírósági épület leendő legnagyobb, 145 embert befogadó tárgyalótermének falai között.
Az OBH elnöke a város részéről megnyilvánuló példamutató gesztusként értékelte, hogy Debrecen önkormányzata telket biztosított az új igazságszolgáltatási negyed kialakításához: a Debreceni Ítélőtábla, a fellebbviteli főügyészség és a Debreceni Járásbíróság felépítéséhez.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere (Fidesz-KDNP) az állami és a helyi szervek példaadó együttműködésének nevezte, hogy az új igazságszolgáltatási negyed létrejött a városban.
Emlékezetett rá: a város közgyűlése 2003-ben döntött úgy, hogy az akkori megyei bírósággal (mai törvényszékkel) szemközti telket egy forint jelképes áron 99 évre átadja az államnak, hogy táblabíróság, ügyészség és járásbíróság épüljön a területen.
Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke arról beszélt, hogy a járásbíróság 200 dolgozója méltatlan helyen dolgozik, olyan túlzsúfolt épületben, ahol 1985-ben volt utoljára felújítás és festés.
Örömét fejezte ki, hogy jövő nyáron európai színvonalú bírósági épületbe költözhetnek a Debreceni Járásbíróság dolgozói.
A Debreceni Járásbíróság 10 500 négyzetméteres épülete nettó 2,025 milliárd forint állami forrásból készül el a táblabíróság szomszédságában – mondta Szűcs Gyula, a kivitelező Hunép Zrt. elnök-vezérigazgatója a bokrétaavatón, miután az építők elérték az épület legmagasabb pontját.