Folytatódnak a belváros funkcióbővítő fejlesztései

Helyi hírek

Csobogó és zöldsáv is lesz a cívisváros legújabb útján.

A régi városháza renoválása homlokzatfelújítást, nyílászárócserét, akadálymentesítést és liftépítést, valamint teljes tetőcserét és pinceszigetelést is tartalmaz – ismertette Scheffer Attila, a debreceni polgármesteri hivatal városépítési osztályvezetője a Debrecen Televízió Esti közelkép című műsorában. A munkák során a műemléki védettségű városházán visszaállítják az egykori kaput is a Rózsa utcában.

Ez azt a célt is szolgálja, hogy azon közlekedhessenek majd a kerekes székesek. A nyílászáróknak olyanoknak kell lenniük, mint a régiek, ugyanakkor a tervezéskor az energiamegtakarításra is gondoltak: az egyik szárnyban hőszigetelő üvegeket helyeznek el. A március 15-ig befejezendő felújítás eredményeként a külső falak sárgák lesznek, a tetőzet pedig pirosas színű.

A nyugati kiskörút – Arany János és Erzsébet utcák közötti – új szakaszáról a szakember elmondta: ez a rész is négysávos lesz, buszsávval és járdával, amiket csatlakoztatni kell a meglévő utcákhoz (emiatt azokhoz is „hozzá kell nyúlni”), ugyanakkor közműveket és trolivezetéket is muszáj átépíteni. Mint kiderült, a pályázat nem támogatja az Erzsébet utcai beavatkozást, s emiatt azt – mintegy 450 milliós értékben – saját forrásból kell megvalósítani.

Az útszakasz 2015 augusztusának végéig készülhet el, december végéig pedig mindent le kell zárni. Az új út hasonló lesz, mint a már meglévő; a közepén csobogós zöldsávot alakítanak ki, s ahol szükséges, ott a térfalakat is helyreállítják. Maga az út – Scheffer Attila szerint – közlekedési szempontból nagyon sokat jelent majd az érintett városrésznek. A lebontandó ingatlanok közül már csak két épület áll a helyén.

Ennek kapcsán a műsor nézői azt is megtudhatták az osztályvezetőtől, hogy az érintett két házra az önkormányzat kifizette a kártérítési összeget, ám az ügyek most mégis a bíróságon vannak – azért, hogy birtokba kerülhessen a város. A bennük lakók ugyanis nem hajlandók kiköltözni, így emiatt birtokvédelmi pert kellett indítani.

dehir.hu