Tanuló vezető

Ingyenessé tenné a kormány a jogosítvány megszerzését a szakképzésben tanulók és a középiskolások részére

Gazdaság

Gyakorlatilag ingyenessé tenné a jogosítványszerzést az állami szakképző intézményekben és a középiskolákban tanulók részére – szúrta ki a hvg.hu egy törvénytervezetben.

A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda által jegyzett, az “állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő törvénytervezet” címmel a kormány honlapjára felkerült, társadalmi vitára bocsátott 45 oldalas salátatörvény-javaslatban ez olvasható:

“az állam ingyenesen biztosítja a “B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását.”

Az állami támogatás érintené a KRESZ-vizsgáig vezető elméleti oktatást és a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek megszerzését is. Ez azt jelenti, hogy a pár ezer forintos vizsgadíjakat leszámítva a teljes képzés költségét az állam fizetné, az esetleges vizsga előtti plusz órákat azonban nem.

Nem kell magunknál tartanunk a jogosítványt és a forgalmit januártól

A lap emlékeztet eddig a 20 év alattiak “B” kategóriás jogosítványszerzéséhez csak minimális összeggel járult hozzá az állam. Utófinanszírozással, a bemutatott számlák alapján, csak a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díjára lehetett legfeljebb 25 ezer forint költségtérítést igényelni az Államkincstáron keresztül.

Ez a 25 ezer forintos támogatás azonban egyre jelentéktelenebb, egy jogosítvány megszerzése ugyanis alaphangon 250-300 ezer forint. Számítások szerint ha bevezetik a most vitára bocsátott javaslatot, az 2023-as költségvetésben a KRESZ-támogatásra elkülönített egymilliárd forint mintegy 10-12 szeresét jelentené, és akkor még nem számoltunk az “ingyenesség” hírére megnövekedett igényekkel.