Csongrád-Csanád vármegye

A vármegyék miatt 1172 törvényt kellett módosítani

Gazdaság Ország

Idén már minden nap vármegyére ébredünk, emiatt nemcsak a közlekedési táblákat és hivatalokat kellett átírni, hanem szinte mindent, amiben korábban megye szerepelt. Temérdek átnevezés szükséges.

A Wolters Kluwer Kft. összegzése szerint 1172 jogszabály módosult a megyék vármegyékké történő átnevezése miatt – vette észre a 444.hu. Tavaly novemberig a kormány négyszer hirdetett veszélyhelyzetet, szinte 2020 márciusa óta rendkívüli jogrend szerint működik az ország.

2022-ben 267 kormányrendelet született, amit a veszélyhelyzetre hivatkozva hoztak meg. Ez az összes jogszabály 18,5 százalékát jelenti, de ha csak ha a megalkotott 637 kormányrendeletet nézzük, akkor az arány 41,9 százalékos.

A rendőrség volt a leggyorsabb Csongrád-Csanád vármegyében

A Jogtár adatai szerint összesen 1446 új jogszabály – törvény, kormány-, miniszteri vagy egyéb rendelet – jelent meg 2022-ben, amely elmarad ugyan az egy évvel korábbi rekordtól (1517), de jóval magasabb a korábbi évek adataihoz képest.

2022 ugyanis választási év volt, ekkor a kampány idejére hagyományosan leáll az Országgyűlés törvényalkotási munkája, és a minisztériumok is csak a legszükségesebb jogszabályokat alkotják meg az új kormány megalakulásáig. Négy évvel korábban például csak 849 jogszabályt fogadtak el, de az eddigi rekorder 2010-ben is csak 1142-et.

Nyitókép: Frank Yvette