A legfrissebb felmérés szerint hiába fejlett és bővül a magyarországi üzleti szolgáltató központok (SSC) piaca, az iparág legsúlyosabb problémája a megfelelően képzett munkaerő-utánpótlás hiánya – derül ki a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) csütörtökön közzétett felméréséből.
A becslések szerint a szolgáltató központok összesen mintegy 25 ezer embert foglalkoztatnak, és a tervek szerint a következő két évben várhatóan újabb 1900 munkahelyet hoznak majd létre.
A felmérés, amelyben a Magyarországon működő mintegy 35 szolgáltató központból 25 válaszait dolgozták fel, a többség aggodalmát fejezte ki, mert tapasztalatuk szerint a növekvő munkaerő-kereslet ellenére a jelentkezők sok esetben nem rendelkeznek a szükséges kompetenciák és készségek döntő részével. A nyelveket beszélő fiatalok elvándorlásával a szakemberbázis folyamatosan szűkül, ami az iparág jövőjét fenyegeti – vélték a felmérésben résztvevők.
Az SSC-ket (Shared Service Center) általában multinacionális cégek működtetik, lényegük, hogy egyes vállalaton belüli tevékenységeket összehangolnak és földrajzilag is egy helyre gyűjtenek, egy központból szolgálva ki a több országban lévő leányvállalatokat.
Az egy évvel korábbi helyzettől eltérően az iparág legfőbb problémája már nem Magyarország stabilitása, hanem a szakember-utánpótlás, így tavaly óta 5 százalékkal csökkent az országkockázattól tartók aránya. A szövetség szerint ugyanakkor a 33 százalékos arány még mindig magas.
A felmérés szerint a Budapesten működő szolgáltató központok aránya egyre nagyobb, az iparági magyar munkaerő 85 százaléka a fővárosban tevékenykedik, 13 százalékuk pedig Debrecenben.
Az éves természetes lemorzsolódás számadatai 2013-hoz képest nem változtak, éves szinten az alkalmazottak 13 százaléka hagyja el munkahelyét önként. A kisebb méretű cégeknél alacsonyabb, 9 százalékos a fluktuáció mértéke, míg a nagyobb méretűeknél ez az arány 20 százalékos. Ugyanez az összefüggés jellemző területi szinten, vidéken kisebb a fluktuáció, mint Budapesten.