Robert Fico és Orbán Viktor

Egy 71 éves férfi lőtte meg a szlovák miniszterelnököt – négy lövedék találta el, még nincs túl az életveszélyen

Európa

Négy lövedék találta el Robert Fico szlovák miniszterelnököt az ellene irányuló merényletben, ezek együtt nagyon súlyos sérülést okoztak neki, és bár az állapotát sikerült stabilizálni, még nincs túl az életveszélyen – közölte Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes csütörtök délután Pozsonyban.

“Egyelőre sajnos nem lehet kijelenteni, hogy győzelemre állnánk, vagy hogy a kilátások pozitívak lennének, mert a négy lövedék együtt olyan súlyos sérülést okozott, hogy a kormányfő szervezete csak nagyon nehezen tud megbirkózni velük” – fogalmazott Robert Kalinák, akinek szavait a TASR közszolgálati hírügynökség idézte.

Korábbi sajtójelentések arról számoltak be, hogy a szlovák kormányfőre további műtét vár, a pozsonyi Pravda szerint a csípőízületét kell még megoperálni. Ezzel kapcsolatban Robert Kalinák – aki előreláthatóan ideiglenesen el fogja látni a miniszterelnöki feladatokat – azt mondta: egyelőre nincs ilyen irányú információja, de tekintettel a sérülések súlyosságára, fennáll egy újabb műtéti beavatkozás kockázata.

Sutaj Estok szlovák belügyminiszter megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a rendőrség már elindította a bűnügyi eljárást a feltételezett elkövető ellen, akit védett személy előre kitervelt meggyilkolásának kísérletével gyanúsítanak. Ezért a bűncselekményért a vonatkozó szabályozás szerint 25 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

“A bűncselekménynek a nyomozás során csak egy feltételezett motivációja van, a politikai” – jelentette ki Sutaj Estok.

Kifejtette: a merénylő indítéka az volt, hogy ellenezte a kormány több döntését, például a különleges ügyészség megszüntetését, Ukrajna katonai segélyezésének leállítását és a szlovák közmédiát érintő átalakításokat, a merénylet elkövetéséhez pedig az államfőválasztás eredménye adta meg neki a végső lökést, mert annak eredményével sem értett egyet.

A belügyminiszter elmondta: a merénylő az utóbbi időszakban számos kormányellenes tüntetésen vett részt, viszont úgy tudják, hogy nem volt tagja semmilyen szélsőséges politikai csoportnak, hanem úgymond “magányos farkasként” követte el tettét.

A merénylet miatt őrizetbe vett 71 éves lévai férfi személyazonosságát hivatalosan továbbra sem közölték a hatóságok, de a sajtó egyöntetűen Juraj C.-ként azonosítja, és azt írják róla: legálisan tartott fegyvert, mert biztonsági őrként dolgozott, egyébként pedig műkedvelő költő volt és egy irodalmi klubnak a a tagja, amelyet több évig vezetett is.

A belügyminiszter közlése szerint a merénylet miatt őrizetbe vett férfin kívül a rendőrség 32 másik személyt is vizsgál, akik a miniszterelnököt ért támadás után a közösségi médiában helyeselték a merénylet elkövetését.

(MTI)

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd