paksi atomerőműnek készülő fűtőkazettába szánt "tabletta" préselése is.

Szlovénia további blokkot építene a krskói atomerőművében

Európa

Robert Golob szlovén kormányfővel tárgyalt csütörtökön Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztos, és Golob közlése szerint egyetértettek abban, hogy az atomenergia a zöld átmenet része.

Golob a nyugat-szlovéniai Vipava közelében lévő Zemono kastélyban fogadta az Európai Bizottság illetékesét. A találkozót követő sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy az atomenergiát uniós forrásokból kellene finanszírozni. “Ez az egyetlen módja annak, hogy Európa az elkövetkező 10-15 évben elegendő energiát biztosítson a szükségleteihez” – fogalmazott a kormányfő a szlovén közszolgálati televízió tudósítása szerint. Breton is rámutatott az atomenergia szerepére a zöld átmenetben, kiemelve, hogy ennek előállítása során nem bocsátanak ki szén-dioxidot, Kiemelte az innováció szerepét is a területen.

Golob elmondta: a találkozón nem csak az EU-tagállamok együttműködésére összpontosítottak a hagyományos atomreaktorok új blokkjainak építésében, hanem arra is, hogy miként lehetne szövetséget létrehozni az olyan új technológiák kutatásában, mint például a kis atomreaktorok. “Mindkét utat be kell járnunk a jövőben, és aztán majd az idő eldönti, hogy a két technológia közül melyikben van nagyobb lehetőség az Európai Unióban arra, hogy tiszta és olcsó energiát biztosítson a jövő számára” – mondta.

Breton ismertette Golobbal, valamint Marjan Sarec védelmi és Matjaz Han gazdasági miniszterrel a nettó zéró kibocsátású technológiákról szóló jogszabálytervezetet, amellyel az Európai Bizottság a szóban forgó technológiát szeretné ösztönözni az EU-ban. A javaslat két csoportba sorolja a tiszta technológiákat: az elsőbe az összes nettó zéró kibocsátású technológia tartozik, beleértve a fejlett nukleáris technológiát is, a másodikba pedig nyolc stratégiai tiszta technológiát sorol, amelyek a helyszín kiválasztása szempontjából prioritást élveznének. Golob jelezte: Szlovénia több más uniós országokkal együtt azt szeretné, ha a stratégiai csoportba a nukleáris technológia is bekerülne, amire szerinte még van lehetőség.

Szlovénia egyetlen atomerőműve Krskóban nemrég kapott környezetvédelmi engedélyt ahhoz, hogy élettartamát további 20 évvel, 2043-ig meghosszabbíthassák. Az erőmű tulajdonosai 50-50 százalékban a szlovén Gen Energija és a horvát Hrvatska Elektroprivreda (HEP). Az erőmű évente 6 ezer gigawattóra (GWh) áramot termel, a szlovén villamosáram-igény mintegy negyedét, a horváténak pedig mintegy ötödét fedezi. Három héttel ezelőtti találkozóján a két ország kormányfője megerősítette, hogy érdekeltek a közös tulajdonban lévő atomerőmű egy új blokkjának megépítésében is. Golob azonban hozzátette, hogy ehhez fontos lesz látni, sikerül-e az EU-nak az atomenergiát alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrássá minősítenie, és így jogosulttá válik-e az atomenergia uniós forrásokra.

Csehország az atomerőművek orosz fűtőelemeit amerikaira cseréli le