Másodszor is elkapta a koronavírust az első ismert romániai fertőzött

Európa
Koronavírus

Újrafertőződött koronavírussal az első romániai személy, akinél kimutatták a koronavírust még 2020 elején – írja a  Transindex.ro. A 25 éves férfinek február végén lett pozitív a koronavírus-tesztje. Jelenleg Németországban tartózkodik, ottani munkahelyén lett pozitív a tesztje. Otthoni elkülönítésbe került, mivel ezúttal is teljesen tünetmentes, ahogy korábban is az volt.

Romániában ötvenezer alá csökkent vasárnap a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma, az oltási kampány első hetében pedig mintegy 13 ezer egészségügyi dolgozó kapta meg az első adagot a BioNTech-Pfizer vakcinából.

Szeptember közepe óta nemcsak azokat a fertőzötteket minősítik gyógyultaknak, akiknek két koronavírus-tesztjük negatív lett, hanem a házorvos is – telefonos konzultáció alapján – látatlanban gyógyultnak nyilváníthatja az otthoni elszigetelésben lévő fertőzötteket, továbbá azokat a tünetmentes fertőzötteket is kivezetik a statisztikából, akiket tíz nap után egy negatív teszt után kiengednek a kórházból.

Elkészült az oltási terv, ebben a sorrendben kapnak vakcinát a magyar állampolgárok

Mivel a vasárnapi újabb 60 halálesettel megközelítette a 16 ezret a járvány áldozatainak száma, az aktív fertőzötteké – október 22-e óta először – ismét ötvenezer alá esett, ami kevesebb mint fele a november végén feljegyzett 120 ezres csúcsnak. Közülük már csak 8868-an vannak kórházban, az intenzív terápián kezelt súlyos esetek száma azonban csak 1119-re csökkent a november végi csaknem 1300-ról.

A múlt vasárnap kezdődött oltási kampány során Romániában szombat estig 13 200 orvos és ápoló kapta meg az oltás első adagját. A szilveszteri időszakban csak 47 oltóközpontban kezdődött meg a tevékenység, hétfőtől azonban az egészségügyi dolgozók beoltására létrehozott 370 romániai oltóközpont több mint 90 százalékában beindul a munka – jelentette be az országos oltókampány koordinátora, Valeriu Gheorghita orvos ezredes. Az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók többségét immunizálni fogják január közepéig. Tervek szerint a naponta beoltottak száma jövő héttől kezdődően eléri húszezret.

A BioNTech-Pfizer vakcinájából több mint 12 millió dózisra van szerződése Romániának, a Moderna oltóanyagából pedig – amelynek az engedélyezését január első hetére várják – 3,5 millió adag jár az országnak.