Spanyolországban a halálos áldozatok száma négyezer, a fertőzötteké 56 ezer fölött van

Európa

Spanyolországban a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma meghaladta a négyezret, és összesen már több mint 56 ezer embernél igazolták az új típusú vírus (SARS-CoV-2) jelenlétét a vizsgálatok – derült ki az egészségügyi minisztérium csütörtöki tájékoztatásából.

Az adatok szerint az elmúlt 24 órában 655 halálesetet jelentettek, 93-mal kevesebbet, mint egy nappal korábban. Az új fertőzöttek száma 8500-zal növekedett egy nap alatt.

Intenzív osztályon mintegy 3700-an vannak, a kórházakat már több mint hétezren hagyhatták el gyógyultan.
A halálos áldozatok közül hárman egészségügyi dolgozók, egy ápoló, aki napokkal ezelőtt veszítette életét, és két háziorvos, akik szerdán hunytak el.

A spanyol egészségügyi hatóságok arra számítanak, hogy amint terveik szerint tömegessé válik a gyorstesztelés az országban, növekedni fog a regisztrált fertőzöttek száma, mivel nagyon sokan tünetmentes hordozói a vírusnak.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója napi sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy az elsőként megrendelt 9 ezer külföldi gyorstesztet vissza kellett küldeni, ugyanis kiderült, hogy nem megfelelőek.

A forgalmazó kicseréli ezeket az eszközöket, és ezen kívül több különböző helyről érkezett és érkezik még teszt – tette hozzá.

Előfordult, hogy nem a leadott rendelés érkezett meg – számolt be a külföldi beszerzések nehézségeiről María Jesús Montero kormányszóvivő a Telecinco tévécsatornának nyilatkozva.

Szavai szerint valóságos harc folyik a nemzetközi piacokon a megfelelő egészségügyi eszközökért, mivel minden ország ugyanezeket a felszereléseket igyekszik megvásárolni, jellemzően Kínából.

A szóvivő panaszkodott arra, hogy a szállítók nem tartják a határidőket, és feltűntek csalók, spekulánsok is, akik ki akarják használni a globális válsághelyzetet.

Spanyolországban a megnövekedett kereslet miatt folyamatosan állnak át az egészségügyi védőfelszerelések tömeges hazai gyártására más profilú üzemek és vállalatok, például papír- és textilipari cégek.

A spanyol külügyminisztérium azt közölte: a járvány miatti közlekedési és határkorlátozások miatt más országokban ragadt spanyol állampolgárok közül segítségükkel mintegy ötezren térnek majd haza a hétvégéig. Spanyolországban jelenleg mintegy 40 ezer külföldi turista tartózkodik, hazajuttatásukban a szaktárca is közreműködik. Azok számára, akik nem tudnak elutazni valamilyen rendkívüli ok miatt, korlátozott számban, de nyitva marad néhány szálláshely. A lakhelyelhagyási korlátozások azonban rájuk is érvényesek.

A spanyol parlament csütörtök hajnalban megszavazta a március 15. óta tartó szükségállapot meghosszabbítását április 11-ig. A kormány előterjesztését ellenszavazat nélkül, a katalán és baszk nacionalista pártok tartózkodása mellett fogadta el a törvényhozás. Az ülésteremben összesen 43-an tartózkodtak, a képviselők többsége online követte az eseményeket és adta le szavazatát.

Pedro Sánchez beszámolt a járvány terjedéséről és a krízishelyzet kezelésére hozott kormányzati intézkedésekről, amelyeket több ellenzéki párt szerint is késve hozott meg a kabinet.