A klímahisztéria 2019 leginkább visszataszító kifejezése Németországban

Európa

A klímahisztéria kifejezést választotta 2019 legellenszenvesebb német szavának a Darmstadti Egyetem nyelvészekből és újságírókból álló független bizottsága.

A testület keddi közleménye szerint a német nyilvánosságban széles körben elterjedt kifejezés általánosító módon “patologizálja” – betegesnek tünteti fel – és “egyfajta kollektív pszichózisnak” láttatja az éghajlatváltozás megfékezése iránti növekvő elkötelezettséget.

A kifejezés használói ezzel a módszerrel akarják lejáratni és hitelteleníteni a klímaváltozás megfékezését szolgáló erőfeszítéseket és az ügyről folytatott vitákat – áll a zsűri indoklásában.

Hozzátették: az éghajlatváltozásról felhalmozott tudományos ismeretek alapján megállapítható, hogy a klímahisztéria kifejezés félrevezető, és használata “felelőtlen módon tudományellenes tendenciákat támogat”.

A testület bírálta a népességcsere (Umvolkung) kifejezést is, amely “kulcsfogalma egy szélsőjobboldali összeesküvés-elméletnek”, miszerint “az úgynevezett elitek titkos terve” alapján túlnyomórészt muszlim menekültekre és egyéb, “nem-fehér bevándorlókra” kell kicserélni Európa, az Egyesült Államok, Ausztrália és Új-Zéland fehér lakosságát.

A többi között hozzátették, hogy a kifejezés az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párt ideológiájának állandó eleme, és kiindulópontja “a lakosság kulturális homogenitásáról” szóló politikájának, amely a vélelmezett népességcsere alapját képező “veszélyes és gyorsan szaporodó” tömegként ábrázolja, és ezzel diszkriminálja az országba bevándorolt embereket.

A Darmstadti Egyetem független zsűrije 1991 óta választja ki az év legellenszenvesebb szavát (Unwort des Jahres) a beküldött javaslatokból. A 2019-es megmérettetésre 671 javaslat érkezett, összesen 397 kifejezést és szófordulatot jelöltek az év legcsúnyább szavának. A leggyakrabban jelölt szavak közé tartozik például a klímatagadó (Klimaleugner), a repülési szégyen (Flugscham) és a szennyezési jogok (Verschmutzungsrecht).

Az év legcsúnyább szava kezdeményezés célja a nyelvi tudatosság és érzékenység fejlesztése a közbeszéddel, nyilvános kommunikációval kapcsolatban. A szavakat egyebek között annak alapján vizsgálják, hogy sértik-e az emberi méltóságot vagy a demokratikus alapértékeket. Vizsgálják a szavak félrevezető vagy gyengítő, eufemisztikus jellegét is.

Az év legcsúnyább kifejezése 2018-ban a kitoloncolás elleni ipar (Anti-Abschiebe-Industrie), 2017-ben az alternatív tények (alternative Fakten), 2016-ban a nemzetáruló (Volksverräter), 2015-ben a jótét lélek (Gutmensch), 2014-ben pedig a hazug sajtó (Lügenpresse) volt.