Sikeresen szerepeltek a Zeneművészeti Kar hallgatói a december 12-13. között magyar szerzők műveiből Debrecenben rendezett zongoraversenyen.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és a Conservatory Alapítvány az integrált egyetemeken működő zeneművészeti karok és intézetek zongora szakos hallgatói számára hirdetett versenyt azzal a céllal, hogy a gazdag magyar zongorairodalom régebbi és közelmúltbeli művei továbbra is folyamatosan helyet kapjanak a tanítási repertoárban, vagy épp új művek váljanak ismertté. A megmérettetésre alapszakos, osztatlan tanár szakos, tanári, valamint művész mesterszakos hallgatók jelentkezését várták.
A díjazottak között a Szegedi Egyetem és a Széchenyi Egyetem hallgatói mellett a Debreceni Egyetem diákjai érték el a legtöbb helyezést.
A Debreceni Egyetem hallgatóinak eredményei:
Horváth Marcell 1. kategória, 2. helyezés
Fazekas Barbara 1. kategória, 3. helyezés
Heczel Tünde 1. kategória különdíj
(A zsűri ebben a kategóriában 1. díjat nem adott ki.)
Jankovics Barbara 2. kategória 3. helyezés
(A zsűri ebben a kategóriában 1. és 2. díjat nem adott ki.)
Szalai Gergő Tamás 3. kategória 3. helyezés
(A zsűri ebben a kategóriában 1. díjat nem adott ki.)
Turányi Tünde 4. kategória 1. helyezés
Hodozsó Norbert 4. kategória 2. helyezés
Csuka Ágnes Karolina 4. kategória 3. helyezés
Kozma Dávid 4. kategória – Zeneművészeti Kar különdíja
Felkészítő tanárok:
B. Kiss Zsuzsanna (3 versenyző), Grünwald Béla (3 versenyző), Pless Attila (1 versenyző), Lakatos Péter (1 versenyző), Duffek Mihály (1 versenyző)
– Köszönet illeti a felkészítő munkáért valamennyi kollégánkat, valamint a Conservatory Alapítvány nevében eljáró Mogyorósi Éva segítő közreműködése szintén köszönetet érdemel. A kivételesen szép sikerekhez szívből gratulálunk, és örülünk, hogy a résztvevő és díjakat nyert hallgatóink tovább gyarapítják a Zeneművészeti Kar és a Zongora Tanszék hírnevét. Produkcióik mind a zsűri, mind a közönség számára maradandó zenei élményt jelentettek – fogalmazott a rendezvényt követően Duffek Mihály dékán.
unideb.hu