Curtis (Széki Attila)

Sokáig várt a mentőre Curtis édesanyja: a mentőszolgálat és Győrfi Pál is megszólalt az ügyben

Bulvár

Országos botrányt kavart Curtis (Széki Attila) Facebook-posztja, amelyben arról számolt be, hogy több mint három óráig kellett várnia a mentőre cukorbeteg édesanyjának. A nő 17,9-es cukorral és nagy fájdalmakkal várta a segítséget, ami végül a második hívás után érkezett meg. 

Az Országos Mentőszolgálat az alábbi közleményt adta ki az üggyel kapcsolatban.

A dokumentáció alapján az látszik, hogy a kórházba szállítás sürgősségi besorolása a beteg ellátási szükségletének és veszélyeztetettségi szintjének megfelelő volt

– írta a 24.hu-nak küldött válaszában az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).

A mentőszolgálat közleményében hangsúlyozza: a betegszállítás nem az OMSZ feladata.

A beteg kórházból történő hazaszállításának elrendeléséért a kórház, a betegszállítás emberséges és szakszerű végrehajtásáért a feladattal megbízott betegszállító cég felelős

– teszik hozzá, kiemelve, hogy biztosítási jogviszonnyal rendelkezők betegszállítását a tevékenységre engedéllyel rendelkező és finanszírozási szerződést kötött betegszállító szolgáltatók végzik.

Később Győrfi Pál is nyilatkozott a Blikknek:

“Tudomásom szerint a betegszállítást végrehajtó betegszállítóknak nincs előzetes kiértesítési kötelezettsége, ugyanakkor a beteget biztonságba helyezve (amennyiben ellátásra szorul, akkor megfelelő felügyelettel) hagyhatják az otthonában. A betegszállító cég működésének felügyeletét az egészségügyi államigazgatási szerv, a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala, illetve az országos tisztifőorvos gyakorolja”

– fejtette ki Győrfi, majd hozzátette, hogy hivatalosan nem nyújtottak be panaszt az ügyben.

“Hivatalos panasz eddig hozzánk nem érkezett. A sajnálatos esettel kapcsolatos kérdésekre első körben a betegszállító cég belső vizsgálata adhat választ” – írta az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője.

“Te napraforgó Patkány” – Ezt üzente Curtis Győzikének

Curtisék kálváriája

“FELHÁBORÍTÓ!!!!” – így indította Facebook-posztját a rapper.

Tegnap d.u Édesanyukánkhoz mentőt hívtunk amire több mint háromórát vártunk másodszori hívásra nagynehezen megérkeztek. Tájékoztattuk a mentő személyzetét, hogy nagyfájdalmai vannak (Idegfájdalom a lábaiban) 17.9 a cukra és zavart.

Mondták a Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó Osztályra szállítják. A telefonszámomat leírták a mentősök és elvitték Édesanyukánkat . Az este folyamán először 21:21 kor érdeklődtünk Anyukánk , hogy létéről akkor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy infúziót kap mert kiszáradt és hívnak bennünket ha többet tudnak de valószínű hazaengedik és mehetek érte majd letettem és vártunk. Egy óra múlva 22:24 kor ismét telefonáltam akkor a hölgy akivel először beszéltem azt mondta, hogy a leadott számon az orvas hívni fog mikor mehetünk.

Egész éjszaka vártuk a hívást hajnal 05:00 lefeküdtem és 07:50 kor újra hívtam a kórházat ahol már másik hölgy volt szolgálatban és azt mondta Édesanyukánkat hazaszállították a címére 07:00 kor.

Összekaptunk magunkat és gyorsan átmentünk a töllünk 5 percre lévő lakásához ahol az a kép várt, hogy Anyú szatyra felakasztva a kilicsre a pokróc a földön de Anyú sehol köntösben mezítlább úgy, hogy ő gurulós kocsival közlekedik ami az én kocsiban volt a tisztaruháival telefonjával egyetemben.Anyukánkat egy emelettel lejjebb egy instabil müanyag székre támaszkodva azt magaelőtt tova mint a járás segítő kocsija lenne sírva, kétségbeesve találtunk meg Ismét hívtam a kórházat, hogy miért nem hívtak és, hogy adják meg az elérhetőségét a tegnap este szolgáltatott teljesítő hölgy számát és annak az elérhetőségét aki így itt hagyta.

Azt mondták, hogy az ÁMSZ szállította haza hívtam őket ők azt mondták nem ők voltak mert nem hozzájuk tartozik az a terület. Hívom újra a kórházat akik azt mondták utána néznek és visszahívnak ez meg is történt a Filter Fitt Kft szállította haza és egy müanyag székre ültették köntösbe mezítlább a lakása elé. Hívtam a Kft. – t ahol kértem annak az “embernek” az elérhetőségét és nevét aki ilyen embertelenül, lelketlenül ez csinálta.

Nem tudom mi tévő legyek.

A kórház felelős!!!!

Mert a megbeszéltek szerint nem hívtak, hogy mehetünk érte.

A Betegszállító cég munkatársa FELELŐS mert telefon nélkül mezítlább köntösben ott hagy az ajtó előtt egy mozgásában korlátolt 70 éves hölgyet úgy, hogy még le is teremti miért hozatta haza magát ha nincs itthon senki!!!!

A Filter – Fitt Kft tulajdonosát és ügyvezetőjét arra kérem a vizsgálat után tájékoztassanak mert ez elfogadhatatlan!!!

Köszönöm, hogy elolvastátok

Tisztelettel Széki Tibor”

Fotó: Instagram/curtis4ker