Tóth Gabi

Így kritizálta Tóth Gabi Nyugat-Európát

Bulvár

Az énekesnő szerint olyan, mintha a feje tetejére borult volna föl a világ, és ebben Nyugat-Európa élen jár.

Tóth Gabi számára nagyon nem mindegy, milyen világban nő fel a kislánya. Az Origónak adott interjújában többek között erről is beszélt, de szóba jött a Fideszhez fűződő viszonya is. Szerinte teljesen természetes volt az, amiért sokan kritizálták őt, hogy Székesfehérváron elénekelte a Himnuszt.

Egy ilyen felkérésre sosem mondanék nemet, mert azzal a hazámat utasítanám el, hisz mégiscsak a nemzet himnuszáról beszélünk. Az én döntésem volt az, hogy fellépek. Megkerestek és én gondolkodás nélkül igent mondtam

– mondta Tóth Gabi, aki soha nem titkolta, hogy milyen értékrendet vall magáénak és milyennek látja a világot. Már 2012-ben is elénekelte a Nemzeti dalt a Kossuth téren Orbán Viktor beszéde előtt, de az akkor senkinek nem tűnt föl. Aztán jöttek a támadások.

Elképesztő vehemenciával jöttek nekem a magukat el-és befogadóknak vallók. Én pedig azt mondtam: tudjátok mit? Igen. Ez az én értékrendem. Ez volt az én coming outom

– mondta az énekesnő, aki azt látja, felborult az egyensúly.

Erőszakosan próbál egy bizonyos kör különböző ideológiákat lenyomni a torkunkon. Mintha a talpáról a tetejére borult volna föl a világ, alapvető értékeket kérdőjeleznek meg, olyan dolgok történnek, amit néhány évvel ezelőtt még álmunkban sem gondoltunk volna. Nyugat-Európa pedig élen jár ebben

– folytatta az énekesnő, aki anyaként úgy érzi, a kislányáért is felelősséggel tartozik és nem mindegy, hogy ő milyen világban nő fel. Ezért úgy döntött: katolikusként protestál. Amit szerinte lehet haladó módon is. Ő elfogadja azt is, ha valakinek más az értékrendje, vagy mást gondol a világról és nem érti, hogy ha valaki liberálisnak mondja magát – ahogy szerinte a gyűlölködők és lázítók nevezik magukat -, miért nem tudnak az ő értékrendje mellett szó nélkül elmenni?