Korábbi sajtófőnök a közbeszerzés nyertese

Egyetem

Közbeszerzést írt ki a Debreceni Egyetem az egyetem sajtóirodájához és az intézményi PR-hoz kapcsolódó médiastratégia-alkotási, médiatervezési szolgáltatások, hírügynökségi tevékenységet ellátására.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Három cég pályázott, végül a győztes az a Clarbis Kft. lett, melynek ügyvezetője M. Tóth Ildikó, az egyetem korábbi sajtófőnöke.

Az Index megkeresésére az egyetem azt a választ adta, hogy M. Tóth Ildikó valóban az egyetem sajtófőnöke volt, azonban megbízási szerződés keretében, vállalkozóként végezte feladatait, ez a szerződés pedig 2014 augusztusában lejárt.  A közbeszerzésben meghatározott feladatot pedig 2014 szeptemberétől kezdődő 30 hónapos időtartamban kell ellátni.

Az egyetem tájékoztatása szerint a közbeszerzés előkészítése és lebonyolítása során az összeférhetetlenségi szabályokat betartotta, a Clarbis Kft. ügyvezetőjét vagy alkalmazottjait az eljárás előkészítésébe nem vonta be. A telefonkönyv pedig tartalmazza a szerződés alapján az egyetemnek dolgozó személyek listáját is.

Mivel M. Tóth Ildikó már nem az egyetem alkalmazottja, a pályázattal kapcsolatban nem történt törvénysértés.