A mai napon az Európai Bizottság és az Európai Labdarúgó-szövetség új megállapodást ír alá a 2018–2020-as időszakra vonatkozóan abból a célból, hogy megszilárdítsák és elmélyítsék együttműködésüket. A megállapodás értelmében mindkét fél kötelezettséget vállal arra, hogy együttes erővel folytatja a közös célok megvalósítása érdekében végzett munkát. Prioritást jelent e tekintetben a sport integritásának megőrzése, a jó kormányzás elveinek alkalmazása, valamint az emberi jogok és az emberi méltóság iránti tisztelet, a megkülönböztetésmentesség, a szolidaritás és a nemek közötti egyenlőség előmozdítása.
Az együttműködés elsősorban közös kampányok és szakértői szintű egyeztetések formájában valósul meg, és többek között azt hivatott elősegíteni, hogy visszaszoruljon a rasszizmus és a hátrányos megkülönböztetés, és a sport révén lendületet kapjon a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi befogadása. A közös munka átível azokon a területeken, ahol napjainkban a sport integritását veszélyeztető legtöbb jelenség tapasztalható – kiterjed például a bundázás, a doppingolás, az erőszakos cselekmények és a rasszizmus elleni küzdelemre és a méltányos adózás előmozdítását célzó intézkedésekre is. A megállapodás arra is kitér, mennyire fontos a felek közötti együttműködés a 2020-ban Európa-szerte – 12 európai városban – megrendezésre kerülő labdarúgó-Európa-bajnokság sikeres lebonyolítása szempontjából.
Az Európai Bizottság és az UEFA először 2014-ben kötött együttműködési megállapodást egymással. Ennek eredményeire épít a mai megállapodás, melyet az Európai Bizottság részéről Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztos, az UEFA részéről pedig Aleksander Čeferin, a szövetség elnöke ír alá. Az eseményen Frans Timmermans, a Bizottság első alelnöke is részt vesz.