Mély gödörben a Loki. Edzői nyilatkozatok

Sport

Nem volt elég a Pécs elleni bajnoki fiaskó, a Ligakupában a másodosztályú Békéscsaba is két vállra fektette a cívisvárosi legénységet.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője: – Ma olyanoknak adtunk lehetőséget, akik sérülésből tértek vissza, mert szükségük van a játékra, illetve még azok léptek pályára, akik az utóbbi időben kevesebb szerephez jutottak. Ma még csak kedd van, a Kecskemét ellen vasárnap játszunk, így mindenképpen kellett a játékosoknak a meccsterhelés. Az első félidőt végigtámadtuk, kétszer eljött az ellenfél a kapunkig, és két gólt rúgott. Sajnos nekünk semmi sem sikerült, pedig voltak helyzeteink. Nem erre számítottunk. Ahogy kezdtük a mérkőzést, nem azt mutatta, hogy ez lesz a vége. Most úgy néz ki, semmi nem jön össze nekünk, ebből kell kijönni.

Zoran Szpisljak, a Békéscsaba vezetőedzője: – Főleg fiatalokkal érkeztünk, ők kiegészültek azokkal a játékosokkal, akik a bajnokságban kevesebbszer léptek eddig pályára. Örülök, hogy mindenki a maximumot nyújtotta. Erről beszéltünk a meccs előtt, hogy a labdarúgás iránti alázat, a hozzáállás nagyon fontos, és ezt a jelek szerint megértették. Ha egy NB I-es csapat ellen kiállsz, és így tudsz játszani, akkor büszkének kell lenni. A siker nagyon jót tesz az önbizalomnak is, főleg nálunk, mert az „építkezés” fázisában vagyunk, sokat kell még dolgoznunk, hogy elérjük a célunkat, ezért minden győzelemnek nagy jelentősége van, ebből lehet erőt meríteni.