Európában Anglia után Magyarországon forgatják a legtöbb filmet

London után Magyarországon készül a legtöbb nemzetközi filmprodukció – hangzott el a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos és Kemény Ildikó producer részvételével rendezett pódiumbeszélgetésen a Variety című amerikai filmes szaklap honlapján kedden megjelent beszámoló szerint.

Az Érdekvédelmi terület film az egyik esélyes a 76. cannes-i fesztiválon

Az auschwitzi haláltábor parancsnokának, Rudolf Hössnek és családjának mindennapjairól szóló The Zone of Interest (Érdekvédelmi terület) című film, a brit Jonathan Glazer rendezése győzte meg leginkább a 76. cannes-i fesztiválon a hivatalos program versenyében eddig bemutatott alkotások közül a Le Film Francais című szaklap által megkérdezett kritikusokat.

Többezren vártak Martin Scorsese legújabb filmjére a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon

Többezres tömeg fogadta szombat este a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Martin Scorsese új filmjének (Megfojtott virágok) alkotógárdáját, köztük a két főszerepet alakító Leonardo DiCapriót és Robert de Nirót, akik először játszottak együtt az Oscar-díjas rendező kamerája előtt.

John Travolta

John Travolta, Al Pacino és Viggo Mortensen is játszik majd a John F. Kennedy elnök meggyilkolásáról szóló filmben

Al Pacino, Viggo Mortensen, John Travolta, Shia LaBeouf, Rebecca Pidgeon és Courtney Love neve is olvasható David Mamet Assassination című, John F. Kennedy elnök meggyilkolásáról szóló filmje sztárszereposztásában, a forgatás szeptemberben kezdődik Kanadában – írta meg a Deadline.com.

A Dal 2023 Titán Éjféli járat

Erdélyi zenekar nyerte A Dal 2023 dalválasztó show-t

Az Éjféli járat az év dala; a Titán nyerte az idei nemzeti dalválasztó show-t. A Duna könnyűzenei dalversenyének győztese “Az Év Dala 2023” cím és a Petőfi Zenei Díj “Év dala 2023” elismerés mellett tízmillió forinttal építheti tovább zenei karrierjét – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szombaton késő este […]