A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a büntetés helybenhagyását abban az ügyben, melynek vádlottja 11 éves kislányt molesztált.
A jogerős tényállás szerint a vádlott érzelmi kapcsolatban állt a 2011 júliusában született sértett nagymamájával. A kislány a nagyszülői láthatásokon rendszeresen találkozott a vádlottal, vele jó kapcsolatban volt. A vádlott 2022 novemberétől, kihasználva, hogy kettesben maradt a gyerekkel, vele legalább tízszer szexuális cselekményt végzett, illetve annak eltűrésére kényszerítette. A sértett 2023. július 24-én elmondta a nagymamának a vele történteket, másnap a sértett édesanyja feljelentést tett.
A Székesfehérvári Törvényszék a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozástól, amely révén kiskorúakkal kerülne kapcsolatba. Kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.
A fenti ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője felmentésért fellebbeztek.
A Győri Ítélőtábla a 2025. május 29-én kihirdetett ítéletében egyetértett a Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával. A férfi bűnös, cselekménye, mivel azt a sértett 12. életévének a betöltését követően is folytatta, további 1 rendbeli szexuális erőszak bűntettének is minősül, büntetése szükséges és arányos.
(ugyeszseg.hu)