A helyi férfi Győrben, a Sziget városrészben lévő lakásából irányította hálózatát, és közvetlenül árusította – grammonként 25 ezer forintért – az őt felkereső fogyasztóknak a „piko” elnevezésű szintetikus drogot. A kereskedőt a nyomozók 2024. április 17-én a kábítószer értékesítése közben tetten érték, és elfogták.
A kutatás során kollégáink alufóliába kiporciózott, valamint feldolgozásra váró bruttó 888 gramm kábítószerre bukkantak, amelynek piaci értéke meghaladta a 20 millió forintot. A lakásban a drog értékesítéséből származó 25 millió forintot és több mint 5000 eurót találtak meg, és foglaltak le. Az elkövető a kábítószer-kereskedelem mellett illegális dohányértékesítéssel is foglalkozott, házából 2280 doboz zárjegy nélküli cigaretta is előkerült, amely miatt a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága kezdeményezett büntetőeljárást.
A beszerzett információk szerint az 55 éves győri férfi vármegyénk egyik legismertebb kábítószer-kereskedője volt. Ellene a büntetőeljárást – letartóztatása mellett – a vármegyei rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kereskedelem bűntett miatt folytatja.