A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást két hajdúdorogi lakossal és eddig ismeretlen társaikkal szemben.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 4-én 20 óra körüli időben egy Hajdúdorog, Nagy Sándor utcai ház előtt egy férfi és társai vitatkozni kezdtek az ott lakó 18 éves fiúval és édesanyjával. A veszekedés odáig fajult, hogy egy férfi berúgta a családi ház kerítésének kapuját és bement az udvarra, eközben társa a nála lévő vasvillával többször megütötte a 18 éves sértettet.
A férfi társaságában lévő egyik nő is bement az udvarra és megütötte a fiú édesanyját, aki gyermeke védelmére kelt. Ezt követően a harmadik férfi is bement az ingatlanra, aki dulakodni kezdett a fiatal fiúval, amíg a másik nő egy szerszámnyéllel megütötte a sértett 40 éves édesanyját, aki aztán be tudott szaladni a házba és telefonon segítséget tudott kérni a rendőrségtől. Az ismeretlen tettesek erre abbahagyták a bántalmazást és elmenekültek a helyszínről.
A bejelentést követően a helyi rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként két támadót, a 24 éves O. Norbertet és a 39 éves L. Mihályt azonosították és Hajdúdorogon elfogták, majd a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a két férfit gyanúsítottként kihallgatták.
A terheltek az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhetnek. Három társukat még keresik a rendőrök.