Egy nő 2015. január 6-án 16 óra 24 perckor telefonon arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, hogy Debrecen, Kartács utcán az egyik társasház folyosójáról ismeretlen tettes ellopta a lelakatolt kerékpárját. A bejelentést követően a járőrök a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, melynek eredményeként a lépcsőház földszinti folyosóján megtalálták a biciklit, melyet a sértett felismert. A rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogtak és a városi rendőrkapitányságra előállítottak egy helyi lakost, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki. A 42 éves J. Attila a bűncselekmény elkövetését elismerte.
A Debreceni Rendőrkapitányság a terhelttel szemben – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.