Szeged, múzeum, Fekete Ház, Hetedhét Hungarikon, Bodrogi Gyula, kiállítás, kultura, művészet, balett, balett cipő

Isztambulban mutatták be a Győri Balett és a Magyar Állami Népi Együttes Tiszta forrás című előadását

Kultúra

Kedd este Isztambulban, az Atatürk Kulturális Központban mutatták be a Győri Balett és a Magyar Állami Népi Együttes Bartók Béla életműve nyomán készült Tiszta forrás című előadását – közölte a táncegyüttes az MTI-vel kedden.

Bartók Bélát nemcsak a magyar, hanem a török vidékek zenéje is élénken foglalkoztatta. Népzenei gyűjtései teszik lehetővé, hogy e két kultúra legfontosabb értékei ma ismertek lehetnek és inspirációul szolgálhatnak a jelenkor művészei számára. Ilyen módon jött létre a Tiszta forrás című előadás is, amelyben Guessous Majda Mária Mesi, a Győri Balett és a Magyar Állami Népi Együttes közösen tiszteleg Bartók munkássága, valamint a török és a magyar kulturális kapcsolódások előtt” – olvasható a Magyar Állami Népi Együttes közleményében.

Felidézték, hogy az előadást 2024 áprilisában, a Bartók Tavasz programjaként mutatták be a Müpa színpadán. Az alkotók alapvető célja volt, hogy az előadást Törökországba is elvigyék, így került sor a műsor október 15-i, isztambuli premierre a Magyar-Török Kulturális Évad keretén belül.

A közlemény szerint a magyar és török hagyományos zene- és tánckultúrából inspirálódó előadás egyik különlegessége, hogy a Magyar Állami Népi Együttes művészei nemcsak magyar, hanem török táncokat is bemutatnak a műsor részeként, ezzel tisztelegve a török kultúra, valamint a hosszú időkre visszanyúló magyar és török kapcsolatok előtt. Emellett különlegesség az is, hogy a bemutatón a táncosok a török táncbetétek során eredeti, izmirből származó török népviseletben jelennek meg a színpadon.

A Tiszta forrás Bartók Béla gyűjtéseiből származó zenéjét Guessous Majda Mária Mesi magyar-marokkói énekesnő és zenésztársai, valamint a Magyar Állami Népi Együttes zenekara szolgáltatja.

A közlemény szerint a török-magyar kulturális kapcsolatok ápolása jegyében a Magyar Állami Népi Együttes decemberben visszatér Törökországba, hogy a múlt évben a Müpában bemutatott, a Magyar-Török Kulturális Évad megnyitására készült nagyszabású gálaműsorával zárja le az ünnepi évadot.

A Tiszta forrás isztambuli bemutatója a Bartók Tavasz produkciójaként, a Magyar-Török Kulturális Évad keretében, a Müpa Budapest szervezésében valósult meg – közölték.

(MTI)